Letörte a sorompót Sántoson - keresi a rendőrség

2022. június 3-án 11 óra 44 perc körül Sántos külterületén, a 66-os főút és a Dombóvár-Gyékényes vasútvonal vasúti átjárójának tilos jelzésén áthaladva ismeretlen személy egy ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú járművel közlekedve nekiütközött, és letörte a sorompó csapórúdját,

 

majd a helyszínről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül a 610-es út irányába elhajtott.

 

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

 

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve – névtelenségük megőrzése mellett - tegyenek bejelentést a 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

 

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy az átjáróban a tiltó jelzés ellenére történő áthaladás tilos és életveszélyes! A vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek gyakorlatilag nincs esélyük, legfeljebb a szerencsén múlik a kimenetel, ugyanis a vasúti szerelvények féktávolsága száz méterekben mérhető. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vasúti jármű vezetőjének az esetek többségében egyszerűen lehetősége sincs a baleset elkerülésére.

Időpont: 
szerda, 2022, június 15 - 21:26

MAGAZIN

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Állásajánlatok Kaposváron