Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

Negyedik alkalommal rendezték meg a közúti veszélyesáru- szállítást ellenőrző állomány országos versenyét június 14-én és 15-én.
A rendezvény helyszínét a Katasztrófavédelmi Oktatási Központi péceli bázisa biztosította. A kétnapos megméretésen elméleti és gyakorlati feladatok állították kihívások elé a résztvevőket.
Kovács Bonifác tűzoltó ezredes, országos iparbiztonsági főfelügyelő a keddi nyitórendezvényen arról beszélt, a verseny célja nem csupán az, hogy az ország legjobb szakemberei összemérjék elméleti és gyakorlati ismereteiket, hanem az is, hogy átvegyék és megismerjék egymás jó gyakorlatait, ezáltal is magasabb szintre emelve a tudásukat.
A szakmai versenyre a húsz területi szerv nevezett egy-egy kétfős csapattal. A résztvevők az elméleti részben teszt kitöltésével, valamint egy esettanulmány megoldásával adtak számot tudásukról, majd a valóshoz közeli helyzetet szimulálva, egy „ellenőrzés” keretén belül mutatták be gyakorlati tapasztalataikat.
A csapatok munkáját nehezítette a szervezők által a feladatok megoldására kiszabott időkorlát is: a feladatsor, valamint az esettanulmány megoldására két óra, az ellenőrzési gyakorlat eredményes végrehajtására hetven perc állt rendelkezésre.
Somogy megye csapata (Borsos Tamás és Fülöp Péter tűzoltó alezeredesek) végül az ország második legeredményesebb közúti veszélyesáru-szállítás ellenőreinek bizonyultak.
Fotó: Szőke Péter - BM OKF
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|
![]() Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyébenAz előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.
|