A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
A következő napokban a Balaton és a Velencei-tó környékén, valamint Győr-Moson-Sopron megyében biológiai módszerrel lépnek fel a szúnyoglárvák ellen.
A kifejlett szúnyogok ellen a szakemberek összesen 36 ezer hektáron fognak védekezni.
A héten 8 Bács-Kiskun, 9 Csongrád-Csanád, 113 Győr-Moson-Sopron, 3 Jász-Nagykun-Szolnok, 16 Tolna, egy Vas és 7 Veszprém megyei településen lesz földi kémiai szúnyoggyérítés.
Az elmúlt hetek esőzéseiből hátramaradt elszórt kisvizeket biológiai eljárással kezelik Somogy, Fejér, valamint Győr-Moson-Sopron megyében. A kifejlett szúnyogok ellen a csornai régióban, a Szigetközben, Szekszárd környékén, Szolnok térségében, Szegeden és Csongrád-Csanád megye egyes településein védekeznek majd.
A kifejlett szúnyogok ellen hatásos készítményt platós gépjárműre rögzített berendezéssel juttatják ki. Az eljárás történhet melegködképzéssel, ekkor az apró cseppekre bontott irtószert hő hozzáadásával terítik szét. Ez a technológia elsősorban növényzettel erősebben borított helyeken hatásos. Mivel az eljárás során keletkező köd rövid időre korlátozza a látási viszonyokat, ezért forgalmas helyeken kevésbé használható módszer. Az ULV eljárás során szintén apró cseppekben juttatják ki az irtószert, de hő hozzáadása nélkül. A permetfelhő csak kis mértékben észlelhető, a közlekedést nem zavarja, ezért forgalmasabb, városias területeken elsősorban ezt az eljárást alkalmazzák.
Fotó: Szőke Péter BM OKF
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|
![]() Húsvéti programok SomogybanMutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. |