A Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.

- A húsz évvel ezelőtt Balatonszentgyörgynél felborult lengyel zarándokbusz elhunyt utasaira emlékeztek a baleset helyszínén kialakított emlékműnél pénteken.
A Medjugorjéba tartó lengyel jármű utasai közül húszan haltak meg, sokan pedig megsérültek 2002. július 1-jén.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta, hogy a két nemzet barátságának gyökerei mélyek, azokat nem szabad hagyni megingatni.
Emlékeztetett: sokan sokat tettek azért, hogy a baleset emlékhelye szép legyen.
Haranglábat állítottak, amely előtt olyan szűzanya szobor áll, amilyen Medjugorjéban, a Jelenések hegyén is van - tette hozzá.
Az államtitkár méltatta a húsz évvel ezelőtti mentésben résztvevők "emberfeletti" munkáját. Felidézte, hogy volt olyan gyerek, akiben órákon keresztül tartották a lelket a mentősök, tűzoltók, míg ki nem tudták szabadítani a roncsok közül.
Sebastian Keciek, Lengyelország magyarországi nagykövete magyarul tartott beszédében úgy fogalmazott: "a baleset áldozatain a helyi magyar közösség, sok jóakaratú ember segített, ezért rendkívül hálásak vagyunk".
A megemlékezésen jelen voltak az önkormányzat, valamint a rendőrség és a katasztrófavédelem képviselői is.
MTI
![]() Veteránautók a Kaposvári NagypiaconA Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.
|
![]() Árokba hajtott egy autó Siófok-Sóstónál a 7-es főútonSiófok-Sóstónál, a főút 104-es kilométeréhez riasztották a tűzoltókat.
|
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|