A Balaton partján, Nagybajomnál és Böhönyén is pusztított a pénteki vihar

Hetvenkettő segélykérő hívás érkezett a hétvégén a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási központjába.

 

Tizennégy alkalommal tűzesethez, negyvennyolc alkalommal műszaki mentéshez vonultak a tűzoltók, tíz esetben pedig tévesen riasztották az egységeket.

 

Pénteken még főként kisebb vegetációtüzekhez vonultak a somogyi tűzoltók. Berzencén egy aratást végző kombájnhoz hívták a nagyatádi, a csurgói és a berzencei egységeket. A jármű hőkamerával történt átvizsgálását követően azonban kiderült, hogy csak a lerakódott szennyeződés izzott be, a felforrósodott alkatrészeket a tűzoltók visszahűtötték. 

 

A péntek éjszaka, erős széllel érkező vihart követően huszonhárom esetben kérték a károk felszámolásához a megye tűzoltóinak segítségét. Főként a Balaton partján hasított le ágakat és döntött ki fákat a vihar, sőt egy böhönyei családi ház kéményét is megrongálta. Ugyanakkor Nagybajomnál, Kéthelyen, Pálmajorban és Büssüben is fa dőlt az útra, de a tűzoltóknak mindenütt sikerült rövid idő alatt felszámolni a károkat. 

Szombatra virradó éjjel árokba hajtott és az oldalára borult egy személyautó Böhönye külterületén. A gépkocsiban hárman utaztak, senki sem sérült meg a baleset során. A böhönyei önkormányzati tűzoltók áramtalanították a járművet, majd kerekeire állították azt. 

 

Vasárnap reggel a belső, majd a külső szalagkorlátnak ütközött egy személyautó az M7-es autópálya siófoki szakaszán, a határ felé vezető oldalon. A balesethez riasztották a város hivatásos tűzoltóit, akik áramtalanították a gépkocsit. A mentők az autóban utazó gyermekeket kivizsgálásra kórházba szállították. 

 

Összeütközött két gépkocsi az M7-es autópálya 92-es kilométerszelvényénél, Balatonvilágos térségében, a Budapest felé vezető oldalon vasárnap délelőtt. A siófoki hivatásos tűzoltók végezték a műszaki mentést, akik rövid idő alatt megszüntették a forgalmi akadályt a sztrádán. Az eset során senki sem sérült meg. 

 

Négy gépkocsi ütközött össze Enying térségében, a 7-es és a 64-es főutak körforgalmában vasárnap délután. A járművekben összesen kilencen utaztak. A balesethez a siófoki hivatásos tűzoltók vonultak, akik áramtalanították a járműveket. A balesetben senki sem sérült meg. 

 

Vasárnap délután a Kötél Egyesület búvárjainak beavatkozására volt szükség. Egy mezőcsokonyai tóban tűnt el egy férfi, akinek a papucsait megtalálták a vízparton. A kaposvári önkéntes tűzoltók szonár segítségével rövid idő alatt megtalálták az elmerült férfit, akit a helyszínre érkező csökölyi önkéntes tűzoltókkal közösen kiemeltek a vízből. Az életét azonban már nem lehetett megmenteni. 

 

Kérjük a lakosságot, hogy a hőségben is csak a kijelölt strandokon frissítsék fel magukat! A megyei tavainak hűs vize ugyan pillanatnyi felfrissülést adhat, azonban ha nem ismerjük a meder jellemzőit és a vízmélységet, a fürdőzés életveszélyes is lehet. 

 

Fotó: Balatonboglár ÖTP, Böhönye ÖTP, Nagyatád HTP

Időpont: 
hétfő, 2022, július 4 - 22:20

MAGAZIN

Veteránautók a Kaposvári Nagypiacon

A Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.

Árokba hajtott egy autó Siófok-Sóstónál a 7-es főúton

Siófok-Sóstónál, a főút 104-es kilométeréhez riasztották a tűzoltókat.

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Állásajánlatok Kaposváron