Siófok környékén sorra lőtték ki a vadakat az orvvadászok, vádat emeltek ellenük

- Illegálisan vadászott a Siófok környéki erdőkben egy hatfős társaság az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

   

Azt írták: a bűncselekményekben vezető szerepet játszó férfi 2021 májusa és júniusa között tízszer ment ki a sértett vadásztársaság területére, ahol engedély nélkül, tiltott vadászati eszközök közé sorolt hőkamerát, valamint hangtompítót is használva vaddisznót, szarvast és szarvasborjút ejtett el, illetve több állatot megsebzett, amellyel egymillió forint kárt okozott.

 

    A vádlottat hol az egyik, hol a másik társa kísérte el a vadászatokra. A többségében az általa működtetett vállalkozásnál dolgozó elkövetők az illegálisan elejtett állat mozgatásában, zsigerelésében, otthoni feldolgozásában segítettek, cserébe húst kaptak a zsákmányból.

    A férfit végül orvvadászat közben tetten érték a rendőrök, s bár egyik társa közreműködésével elmenekült a helyszínről, a házánál elfogták, őrizetbe vették, s az eljárás egy időszakára letartóztatásba került.

    Az ügyészség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, orvvadászat, továbbá lopás miatt emelt vádat a banda tagjai ellen. A vádhatóság a vadakat ténylegesen elejtő két férfival szemben börtön-, illetőleg fegyházbüntetés, míg társaikkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a bíróságnak.

Időpont: 
szerda, 2022, július 20 - 21:31

MAGAZIN

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Állásajánlatok Kaposváron