A From Sea Kaposvár májusban nyitott Kaposvár belvárosában, az étteremben különféle halakat és tengeri herkentyűket készítenek.
Igyekeztek a tengerpart ízeit összeválogatni, vannak náluk tészták, bundázott herkentyűk, rákok, és frissen sütött halak. Tóth-Lergel Fruzsival az étterem egyik tulajdonosával beszélgettünk.
Miért és ki alapította a vállalkozást?
Az étteremnek ketten vagyunk a tulajdonosai. Az egyik tulajdonos Klément Ferenc, akit sokan csak pisztrángos Feriként ismernek, hiszen az ő nevéhez fűződik a dunabogdányi Pisztrángos étterem, a fonyódligeti Kispisztrángos büfé, és a szentendrei From sea étterem ő már rutinos a vendéglátásban. A másik tulajdonos én vagyok Tóth-Lergel Fruzsi, nekem ez az első éttermem és a keresztapámmal közösen indítottuk, miután tavaly a Kispisztrángos büfét együtt indítottuk útnak nem volt kérdés, hogy Kaposváron is bele vágunk, ez részben annak is köszönhető, hogy a Fonyódligetre érkező vendégeink nagy része onnan jött nyaralni és nagy sikert arattak az ételek. Én mindig is szerettem volna egy éttermet vagy kávézót, és Ferivel nagyon jó csapatot alkotunk, nálunk ez igazi szeretet projekt imádjuk, amikor tele hassal távoznak tőlünk a mosolygó emberek.
Hol található az étterem?
Kaposvár belvárosában vagyunk, a Fő utca 38 szám alatt. Könnyen beazonosítható, mert két nagy festett kréta tábla van a bejáratnál tengeri fogásokat ábrázol.
Miért fontos nektek ez a vállalkozás?
Mindkettőnk nevében mondhatom, hogy mi amibe bele vágunk azt teljes mértékben odaadással és szeretettel végezzük. Nagyon szeretjük a tengeri ételeket és a különleges herkentyűket, szeretünk enni és úgy gondolom, a receptek valóban hozzák a tengerparti ízeket és ez mindenkiben szép emlékeket idéz fel. De nem akarom magunkat dicsérni érdemes megkóstolni az ételeket és kíváncsiak vagyunk mindenki véleményére.
Van-e valami különlegessége ennek a vállalkozásnak?
Nagyon családias a hangulat, nincs hatalmas létszámú személyzet, de mindenki nagyon segítőkész a munkában és az életben is nagyon jó csapatunk van.
Számos étel van, ami a városban egyedül nálunk található meg. Ilyen például a gambas (óriás argentin rák), melyet 2 féleképpen készítünk vöröscurryvel és narancslekvárral, illetve chilis változatban. De nagyon nagy sikert aratott a polip salátánk is, és sokan kérnek tintahal karikát is ami már Fonyódligeten is nagy kedvenc.
Az én személyes kedvencem pedig a tonhal steak salátával.
Milyen italok kaphatók nálatok?
Úgy döntöttünk inkább hazai kisebb vállalkozásokat támogatunk. Éppen ezért rengeteg fajta kézműves szörpünk van a Valaha Tanya ökogazdaságból. A környezet védelem jegyében pedig a BWT Hungária szűrt víz található még nálunk, amit saját logóval ellátott üvegekben szolgálunk fel, így jóval kevesebb hulladékot termelünk. A borlapunkon pedig javarészt hazai pincészetek borai szerepelnek igyekeztünk mindegyik borvidékről választani egyet így bőven találnak választékot. Elsőre meglepődtek a vendégek, de a szörpök nagy sikert arattak.
Tudnátok mesélni néhány jó sztorit a vállalkozásról?
Nagyon sok sztorink van, de ezeket jobban szeretjük mi magunk elmesélni a vendégeinknek, akik már voltak nálunk tudják, hogy nagyon szeretünk a vendégeinkkel beszélgetni és nekünk tényleg fontos a véleményük és a jó hangulat is amihez elengedhetetlen, hogy ismerjük a vendégeinket.
Facebook-on From Sea Kaposvár néven találnak minket, javarészt ezt használjuk social media felületnek, de van már instgramunk fromsea_kaposvár néven és nemrég elindult a tiktok csatornánk is szintén ezzel a névvel, ahol videók formájában mutatunk be az ételeinkből és italainkból néhányat. Asztalt foglalni pedig telefonon keresztül kell:
+36 30 326 0245 a telefonszámunk.