Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Huszonkilenc segélykérő hívás érkezett a hétvége folyamán a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási központjába.
Tizenhárom esetben tűzesethez, nyolc alkalommal műszaki mentéshez vonultak a tűzoltók, nyolcszor pedig tévesen riasztották az egységeket.
Számos avartűzhöz riasztották pénteken a megye tűzoltóit. A nagyatádi, a barcsi, a siófoki és a kaposvári hivatásos, valamint a balatonboglári önkormányzati tűzoltók is kisebb-nagyobb vegetáció tűz oltását végezték a hét utolsó munkanapján, volt ahol a lángok erdősávra és a közeli lakóépületekre is veszélyt jelentettek.
Pénteken késő este öt település tűzoltóit riasztották Nemesvid külterületére, ahol egy ezerötszáz szalmabálából álló kazal lángolt teljes terjedelmében. A nagykanizsai, a zalakarosi, a marcali és a keszthelyi hivatásos, valamint a szőkedencsi önkéntes tűzoltók a Somogy megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett szakaszosan oltották a lángokat, átforgatták a szalmát és ügyeltek arra, hogy a tűz ne terjedjen át a másik, hasonló méretű bálarakatra, valamint a környező erdőre. Az egységek a 6816-os útról végezték a beavatkozást, így azt az éjszaka folyamán egy időre teljes szélességében lezárták. A kazal azonban menthetetlen volt.


Szombaton délelőtt meggyulladt a felhevült olaj egy kaposvári társasház konyhájában. A tulajdonosnak sikerült a lángokat elfojtania egy porral oltóval, ám a konyhaszekrény nagymértékben károsodott és a lakás füsttel telítődött. A kaposvári hivatásos tűzoltók gondoskodtak a felhevült tárgyak visszagyulladásának megakadályozásáról, valamint átszellőztették a lakást.
Szombaton délben két személyautó ütközött össze a 67-es főúton, Bőszénfa és Simonfa között. A műszaki mentést a kaposvári hivatásos tűzoltók végezték, akik áramtalanították a gépkocsikat. A járművekben utazó mindhárom embert a mentők kórházba szállították.

Kőröshegyen, Rinyaszentkirályon és Siófokon letört faág eltávolítása miatt kérték a tűzoltók segítségét.
Vasárnap este pedig egy Ötvöskónyiban kigyulladt személyautóhoz riasztották a nagyatádi hivatásos tűzoltókat. A tűz átterjedt a tarlóra, ahonnan a gépkocsi már nem tudott továbbmenni. Az egység egy vízsugárral megfékezte a tüzet. A jármű vezetője időben elhagyta a gépkocsit, így nem sérült meg. Az esettől nem messze mintegy két hektáron lángolt a tarló is, amelyet szintén a nagyatádi hivatásos tűzoltóknak sikerült rövid idő alatt elfojtani.

![]() Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a BalatononMájus 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.
|
![]() Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáigA hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:
|
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|