Újabb üzemcsarnokkal bővült a Fusetech Kft. Kaposváron

- Átadták a főként túláramvédő biztosító betéteket gyártó Fusetech Kft. újabb, 900 millió forintból kialakított üzemcsarnokát Kaposváron szerdán.

 

      Szita Károly a Fusetech Kft.-ről elmondta: a társaság 2007 óta van jelen Kaposváron, 350 embert foglalkoztat, és 2018-ban megkapta az Év munkáltatója címet. E kitüntetést azon cégeknek ítélik oda, amelyek amellett, hogy sokat tesznek a sikerükért, megbecsülik a dolgozókat, valamint a helyet, ahol működnek.

    Az eseményen elhangzott, hogy a Fusetech egy korábbi raktárépület saját forrásból finanszírozott rekonstrukciójával alakította ki új, 4 ezer négyzetméteres csarnokát, annak érdekében, hogy a társaság több és új termékeket is elő tudjon állítani.

    Luc Themelin, a Mersen csoport vezérigazgatója elmondta, hogy a cégcsoport 55 országban van jelen, fő egyik fő tevékenysége az elektromechanikus gépek gyártása, ebbe illeszkedik a magyarországi Fusetech is, amelynek további bővítését tervezik.

    Julie Thisse, Franciaország budapesti nagykövetségének ügyvivője úgy vélte, az újabb üzemcsarnok lehetővé teszi, hogy a Mersen csoport és azon belül a Fusetech még sikeresebb legyen Európában. Mint mondta, Magyarországon sokat tesznek a vállalat sikeréért, és a francia-magyar vállalati kapcsolatok fejlesztéséért, ennek is köszönhetően ez a kapcsolat - a francia nagykövetség támogatása mellett - tovább mélyülhet a jövőben.

    A nyilvánosan elérhető adatok szerint a 2,5 millió euró jegyzett tőkéjű Fusetech Kft. 2020-ban mintegy 17,6 millió euró nettó árbevételt és 143 ezer euró adózott eredményt, 2021-ben 20,8 millió euró árbevételt és 262 ezer euró profitot ért el.

    Peres Norbert, a társaság telephelyigazgatója elmondta, hogy a kft. az idén 29 millió euró árbevételt vár, és a jövőben a létszám bővítését, egy raktárépület építését, valamint magas szinten automatizált gyártósorok üzembe helyezését tervezi.

    Kitért arra, hogy a cég az áramvédő biztosítóbetétek második legnagyobb gyártója Európában, de emellett foglalkozik nagyfeszültségű betétek, áramváltók, különböző fémalkatrészeket előállításával, mindehhez évi 500 tonnányi vörös- és sárgaréz alapanyagot dolgoz fel.

    A cég honlapján olvasható, hogy a kisfeszültségű, nagy megszakító képességű biztosítóbetétek hálózatok, kábelek, transzformátorok, motor áramkörök és ipari berendezések védelmére, valamint hálózati érintésvédelmi funkciókra használhatók, a nagyfeszültségű, nagy megszakítóképességű áramkorlátozó biztosítóbetétek a nagyfeszültségű berendezések és készülékek - elsősorban transzformátorok - primerköri védelmét látják el.

MTI

Időpont: 
szerda, 2022, augusztus 31 - 21:31

MAGAZIN

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron