A tűzoltók áramtalanították az autót.

- A rendőrség, civil szervezetek, egyházak részvételével indult Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Baranya, Tolna és Somogy megyét érintő bűnmegelőzési programsorozat kedden, a gyermekek világnapján.
A tízhetes programsorozathoz hasonlóra korábban még nem volt példa a rendőrség bűnmegelőzési tevékenysének történetében. Rendőrök, társadalmi szervezetek és egyházak képviselői, megyehatárokon átívelő összefogással tartják fenn a figyelmet, és hirdetik a bűnmegelőzés fontosságát.
A sorozatban résztvevők céljai - a biztonságteremtés, a biztonságérzet megerősítése - közösek, de eszközei különbözőek, máshol, máskor, máshogyan szólal meg egy egyenruhás, egy tanár, egy sportoló, egy orvos, s ezek kiegészítik egymást - közölte a dandártábornok.
M. Toronykőy Márta, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője elmondta, a következő tíz hétben minden megyében elsősorban olyan témában szerveznek intenzív prevenciós programokat, amelyben az adott területen komoly tapasztalatokkal, eredményekkel rendelkeznek. Bemutatják, hogy a bűnmegelőzés, a párkapcsolati erőszak elleni fellépés, az internetbiztonság vagy az állatvédelem területén mit tudnak tenni a megye lakosságának biztonsága érdekében.
A megyei programok szeptember 30-án zárulnak Öttömösön, ahol egy határfutás keretében adják át a bűnmegelőzési stafétát Bács-Kiskun megyének, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a sport jelentőségére az egészségmegőrzésben - tudatta az alezredes.
A következő hónapokon minden megyében tíznapos, kéthetes prevenciós programokat szerveznek, a sorozat zárórendezvényét Kaposváron tartják, a tervek szerint november 20-án.
MTI
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|