Az állatvédelem kérdéséről tanácskoztak Kaposváron

Állatvédelem témában tartottak kerekasztal-beszélgetést hétfőn a kaposvári városházán.

 

A Somogy Megyei Kormányhivatal részéről dr. Boldog-Ellenberger Szilvia igazgató és dr. Tóth Szabolcs, az Agrárügyi Főosztály vezetője, megyei főállatorvos vett részt az egyeztetésen.

A szakemberek és állatvédelemmel foglalkozó civilek részvételével megtartott beszélgetést Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos kezdeményezte. A célja az, hogy minden megyében az érintett szereplőkkel egyeztetve felszínre kerüljenek a problémák, a jó gyakorlatok, új együttműködések szülessenek, a régiek pedig erősödjenek.

Dr. Boldog-Ellenberger Szilvia igazgató arról beszélt, hogy az állatvédelmi és a hatósági feladatok a Kormányhivataloknál összpontosulnak, és ez érezhető abban is, hogy a települések polgármesterei, jegyzői sokszor kérnek tanácsot, állásfoglalást ezekben az ügyekben a hivatal szakembereitől.

Az Agrárügyi Főosztály vezetője, dr. Tóth Szabolcs - aki egyben a megyei főállatorvos –, a beszélgetésen kiemelte a felelős állattartás népszerűsítésének fontosságát, a jogszabályok alkalmazhatóságát és, az azokkal kapcsolatban felmerülő problémákat, az ellenőrzések során leggyakrabban előforduló hibákat, valamint beszélt a társhatóságokkal folytatott közös munkáról.

 

(Somogy Megyei Kormányhivatal)

Időpont: 
kedd, 2022, október 18 - 19:10

MAGAZIN

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Állásajánlatok Kaposváron