Kőröshegynél büntetőfékezett az M7-en, eljárás indult ellene

Az M7-es autópályán, Kőrőshegynél okozott balesetet a felelőtlen férfi.

 

Az ügy adatai alapján 2022. november 1-jén 13 óra 30 perc körül az M7-es autópályán Letenye irányába személygépkocsival közlekedett egy sofőr. A 118. kilométerszelvényben - Kőröshegy magasságában - utolérte az előtte, szintén előzés miatt a belső sávban haladó személyautóst, akit fényszórója villogtatásával próbált kisorolásra ösztönözni.


Az első autós az előzés befejeztével vissza is tért a külső forgalmi sávba, azonban a hátul haladó férfi megelőzte őt, elé sorolt, majd a fékre taposott. A vétlen sofőr vészfékezés mellett sem tudta elkerülni az ütközést. A balesetben személyi sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett.


A büntetőfékezőt a rendőrök a helyszínen elfogták és elállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A 38 éves budapesti lakos vallomása során úgy nyilatkozott, hogy nem leckéztetni próbált, csak rossz lelkiállapotban volt, és meg akart állni, hogy elszívjon egy cigarettát.

 

Időpont: 
szerda, 2022, november 2 - 19:18

MAGAZIN

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Állásajánlatok Kaposváron