Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Összehangolt akció és finn módszeres ellenőrzés a rendőrkapitányság illetékességi területén, 27 szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei 2022. november 11-én Marcali és vonzáskörzetének forgalmát ellenőrizték. A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében az egyenruhások nem csak civil autókkal, hanem drónnal is figyelték a közlekedésbiztonság tekintetében legkritikusabb pontokat, valamint finn módszerrel is szondáztattak.
Az elsőként Finnországban alkalmazott intézkedés lényege, hogy a megfelelően előkészített, kijelölt leállítási helyen az összes arra közlekedő járművezetőt alkoholszondás vizsgálatnak vetik alá. Amennyiben a jármű vezetője nem ittas, úgy azonnal tovább haladhat, míg pozitív eredmény esetén az érintetteket félreállítják, velük szemben eljárás indul. Az akció ideje alatt a járőrök 263 gépjárművezetőt ellenőriztek, amelynek során egyetlenegy sofőrnél sem merült fel az ittasság gyanúja.
A rendőröknek összesen 27 eseteben kellett intézkedniük, legtöbbször a sebességtúllépés, valamint a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt. Az ellenőrzést két civil gépkocsi, három járőrautó és egy drón segítette.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság megyeszerte tervez további, ehhez hasonló jellegű forgalom-ellenőrzéseket. Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megkerülve vezetnek!
…hogy mindenki hazaérjen!
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|