A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.

A Creamy Candlesnél szójaviaszból készítik a gyertyákat, formagyertyákat lakásdekorációnak, és névre szóló tortákat is. Dudás Krisztinával a vállalkozás tulajdonosával beszélgettünk.
Hogyan indult a Creamy Candles?
Mindig is tudtam, hogy valamiben ki szeretném próbálni magam. Eléggé pörgős lánynak tartom magam, aki nem bír leülni. Öt évet dolgoztam a nagybajomi postán, viszont szerettem volna valami mást is csinálni, valami plusz ingert. Másfél éve egy betegség miatt kezdtem el ezt az egészet, a betegség kipipálva én pedig azóta is főállás mellett gyertyázom.

Hol készülnek a gyertyacsodák?
Termékeimet otthonomban készítem el, egy ennek elkülönített helyen. Ha az élet úgy hozza, egy kaposvári kis üzletet szeretnék majd a jövőben, ahol árusíthatom a gyertyákat.
Miért fontos neked a gyertyakészítés?
Legfőképp magam miatt fontos ez az egész. Hogy én jól érezzem magam, hogy kikapcsoljon és ne nyűgnek vegyem, hanem egy megoldandó feladatnak. Szeretek alkotni. Szerintem a folyamat a lényeg, hogy az ember azt mondhassa magának, hogy igen megcsináltam, még egy elégedett vásárló.
Miért érdemes nálad vásárolni?
Termékeim szójaviaszból készítem, ami egy környezetbarát termék. 100% tisztaságú állatkísérletmentes illatolajokat használok. Fontosnak tartom a környezetvédelmet.

Miért különleges a Creamy Candles?
Szerintem az én különlegességem abban rejlik, hogy nem csak formagyertyákat készítek, hanem névre szóló tortákat viaszból, esküvőre násznépnek gyertyákat, illetve szinte bármit elkészítek. Mindig igyekszem maximálisan kielégíteni a vásárló kéréseit, igényeit.
Mi a legnépszerűbb termék?
Ez nehéz! Talán az őszi termékem a sütőtökös álom néven futó gyertyám.
Milyen termékek kaphatóak?
Formagyertyák lakásdekorációnak, névre szóló torták, bármilyen üzenet a gyertyán, illatviaszok kerámiapárologtatóban használandó lakásillatosításra, különböző szezonális gyertya boxok, esküvőre násznépajándék stb. Elég széles a paletta.A feliratos gyertyákat szeretem a legjobban elkészíteni, abban van a legnagyobb kihívás, ott ki tudom élni a kreativitásom.
Elérhetőségek:
Facebook: Creamy Candles
Instagram: @creamycndls
email: creamycndls@gmail.com
Telefonszám: 06304709141
(Érdemes követni az oldalam, mert piacokra és vásárokra kipakolok néha. Oldalamon lehet informálódni az aktuálisról)
![]() 8. lett Kaposvár a Futókörök NapjánA kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.
|
![]() Csónakost mentettek a Balatonból vasárnapA mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.
|
![]() Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.
|
![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|