Új kopolit üvegeket kapott a Sávház

Lezárult a Sávház kopolit üveg-cseréjének első üteme. Nem csupán az üvegeket, de a tartószerkezetet is lecserélték, valamint az összes lakásában okosra cserélik a régi melegvíz-órákat.

 

Két évvel ezelőtt több sávházi üvegtábla is kiesett a helyéről egy nagy viharban. A jövőre ötvenéves épület az önkormányzat tulajdonában van, és számos bérlakás is van benne, így a város fenntartóként úgy döntött, hogy az ott élők és az arra járók biztonsága érdekében azonnal felméreti statikailag az épületet, és megrendelték a felújítást.  332 millió forintból újult meg a 200 méter hosszú épület, amiben egyébként ezer ember lakik. A felújításhoz 37 tonna acél vázszerkezetet használtak, 16 kilométer szilikon tömítést épített be és 2400 négyzetméter üvegezést végeztek el – mondta e  Szita Károly polgármester.

 

A kaposvári kivitelező már nekiállt a második ütemnek is, a két oldalsó falon is lecserélik az üvegeket a jövő év végére.

Az okos vízmérők felszerelést is megkezdték, így az ott élőknek a jövőben nem kell kell időpontra várni a leolvasót és attól sem kell tartrani, hogy a szolgáltatók nevében csalók csengetnének. Ráadásul egy esetleges szivárgást, vagy csőtörést is azonnal jeleznek ezek a berendezések.

Kaposvar.hu

Időpont: 
szerda, 2022, december 21 - 20:44

MAGAZIN

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Állásajánlatok Kaposváron