Sokkal többen érkeznek Kaposvárra és a Dél-Dunántúlra szilveszterkor

 - Szilveszter éjjelére az előző évinél 60 százalékkal többen foglaltak szállást idén december 29-éig, 2019-hez képest pedig 13 százalékkal nőtt a foglalások száma időarányosan - közölte foglalási adatai alapján a Szallas.hu pénteken az MTI-vel.

    Az év utolsó éjszakáján a szállás ára egy személynek átlagosan 14 ezer forint, ami 23 százalékos drágulás tavalyhoz képest. A Szallas.hu adatai szerint az átlagos kosárérték (egy foglalásra jutó átlagos összérték) 81 100 forint, ez 47 százalékkal több az előző évhez képest. Az egy és két éjszakás foglalás a leggyakoribb az év utolsó hétvégéjén - tették hozzá.

    Szilveszterkor a TOP 10 belföldi úti cél között megtalálható Eger, Szeged, Pécs, Gyula, Siófok, Debrecen, Budapest és Hévíz, valamint Győr és Hajdúszoboszló is.

    A közlemény szerint a legnagyobb turisztikai régiók közül továbbra is Észak-Magyarország a legkeresettebb, minden ötödik foglalás ide szól. A Balaton, a Nyugat-Dunántúl és a Dél-Alföld is jelentős vendégforgalomra számíthat.

 

    Rámutattak, hogy a legnagyobb mértékben a Dél-Dunántúlra nőtt a foglalások száma, a régiót 92 százalékkal többen választották a szilveszterezés helyszínéül tavalyhoz viszonyítva. Ebben a térségben a foglalások 42 százalékával Pécs a legkeresettebb. Kaposvár, Harkány és Villány együttesen a régiós foglalások harmadát "zsebelték be".

 

    A vendégek csaknem harmada apartmanban piheni ki az újévi mulatozást. Negyedük hotelt, ötödük vendégházat, 17 százalékuk panziót, 5 százalékuk pedig egyéb szállástípust választott - olvasható a Szallas.hu közleményében.

 

MTI

Időpont: 
péntek, 2022, december 30 - 14:08

MAGAZIN

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Munkában a motorfűrészek Somogyban

Lakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.

Húsvéti programok Somogyban

Mutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. 

Állásajánlatok Kaposváron