Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Összesen 131 hallgató vehette át diplomáját a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusán.
Az oklevélátadó ünnepségen Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes ünnepi beszédében hangsúlyozta: a kaposvári felsőoktatás egyedi, hiszen nincs még egy olyan egyetemi város, ahol a fiatalok öt tudományterületen tanulhatnak tovább.
A nevelés-, az agrár- és a gazdaságtudomány területén végzett hallgatókat köszöntötték a MATE Kaposvári Campus oklevélátadó ünnepségén, amelynek ezúttal a Németh Antal Színművészeti és Kulturális Központ adott helyet.
Az eseményen Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid rektorhelyettes beszédében arra biztatta a fiatalokat, hogy ne hagyják abba a tanulást. „Az átalakulás, az integráció új szemléletet hozott. Egyik legfontosabb célunk, hogy naprakész ismereteket adjunk át, ennek érdekében a legújabb kutatási eredményeket folyamatosan beépítjük a tananyagba. Bízunk benne, hogy ennek köszönhetően gyorsan megtalálják számításaikat, munkájukat és helyüket az életben.”
A rendezvényen nemcsak a diplomákat, hanem a különböző elismeréseket is átadták. A kaposvári önkormányzat díját a legjobb tanulmányi eredményt elért kaposvári hallgatók, Vigh Borbála vidékfejlesztési agrármérnöki alapszakos, valamint Pandur Ratko állattenyésztő mérnöki mesterszakos hallgató vehette át.
A hagyományokhoz híven az oklevélátadó ünnepség keretében Biró Norbert, a Somogy Vármegyei Közgyűlés elnöke Somogyország polgáraivá fogadta a frissdiplomásokat.
![]() Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a BalatononMájus 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.
|
![]() Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáigA hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:
|
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|