Mérséklődhet az élelmiszerdrágulás az MKB és a Takarékbank szakértői szerint

     - A következő hónapokban valószínűleg mérséklődik az élelmiszerdrágulás Magyarországon, kisebb mértékben esetleg csökkenhet is néhány termék ára - mondták keddi rendezvényükön Budapesten az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. szakértői.

   

Az Agrár- és élelmiszeripari üzletág vezetője a következő negyedévre várja az áremelkedés ütemének csökkenését, és ekkorra derül ki az is, milyen mértékben esik vissza a fogyasztás. Hollósi Dávid hozzátette, hogy a termelők is bizakodóbbak lettek, a visszajelzések alapján 2022 végén már nem romlott a helyzetértékelésük, ugyanis a költségeik emelkedését jórészt el tudták fogadtatni a kereskedőkkel és a vásárlókkal.

 

    Még mindig a szántóföldi növénytermesztés kilátásai a legjobbak, bár a kukorica súlyos veszteséggel zárt az aszály miatt.

Rontotta a gazdák helyzetét az is, hogy a szokásos, főképp Romániából, Szerbiából és Szlovákiából érkező behozatal mellett tavaly jelentős, az év végéig akár 1,5 millió tonnányi gabona és olajosmag érkezett Ukrajnából, jelentősen lenyomva a felvásárlói árakat. A belföldi iparnak ugyanakkor szüksége volt erre a gyenge termés miatt, és valószínűleg ezután is együtt kell élniük a magyar gazdáknak az ukrajnai importtal. Kedvez ugyanakkor a növénytermesztőknek a műtrágya egyik alapanyagát képező földgáz árának csökkenése - tette hozzá.

 

    A szakértő úgy véli, hogy valamelyest az állattartók is bizakodóbbak, hiszen az olcsó ukrán gabona csökkenti a takarmányköltségeiket, a termékeik iránti keresletet pedig nem vetette vissza olyan mértékben a drágulás, mint várták.

    Visszaesés inkább a zöldségek forgalmában látszik, a gyümölcstermesztőknek pedig az okozhat gondot, hogy a felvásárlási árak nem követték a termelési költségeik emelkedését.

    A bor ennél is kevésbé drágult, inkább idén várható nagyobb mértékű, bár az élelmiszerekét el nem érő áremelkedés.

    A kiszámíthatatlan időjárás miatt a gyümölcs kockázatos ágazattá vált, jövedelmezővé tenni költséges beruházásokkal, öntözéssel, fagy és jég elleni védekezéssel lehet. Aki erre nem képes, megragad a kevésbé jövedelmező szinten.

    

    A szakértő szerint Magyarországon a drágulást olykor előrehozott áremelések is erősítették, de alapvetően azért lehetett európai viszonylatban is jelentős a növekedés, mert a nyugati országokhoz képest korábban olcsó volt az élelmiszer Magyarországon. Közben a termeléshez szükséges energiáért és alapanyagokért ugyanazt a magas árat kell fizetniük az itteni termelőknek. Így most az áremelkedés nagyobb mértékű volt itt, mint a fejlettebb mezőgazdasággal rendelkező országokban, ahol az ágazat energiaigénye is alacsonyabb - derült ki a bemutatott összesítésből, amely szerint a később csatlakozott uniós tagállamok még mindig a kevésbé hatékonyan termelő államok közé tartoznak a közösségen belül.

    Héjja Csaba szintén az élelmiszerdrágulás közeli mérséklődését valószínűsíti belföldön, nyugaton viszont még a következő negyedévekben is jelentős áremelkedést vár.

MTI

Időpont: 
szerda, 2023, február 1 - 20:17

MAGAZIN

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Állásajánlatok Kaposváron