A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

- Szűrővizsgálat-sorozatot indított a kaposvári önkormányzat a lakosság egészségi állapotának javításáért a közelmúltban - mondta Szita Károly polgármester a somogyi megyeszékhelyen pénteken.
A vizsgálatok az Egészséges Kaposvár 2030 program keretében, a Kaposi Mór Oktató Kórházzal együttműködve folynak azzal a céllal, hogy az évtized végére a kaposváriak legyenek a legegészségesebbek Magyarországon.
Szeretnénk, ha a kaposváriak rendszeresen részt vennének szűrővizsgálatokon, de az a tapasztalat, hogy az emberek nem szívesen mennek be a kórházba, ezért a vizsgálatokat visszük el hozzájuk - közölte Szita Károly.
A politikus beszámolt arról, hogy elsőként az általános és középiskolákat keresték fel, ahol 700 pedagógusnál végezték el a vérnyomás-, pulzus- véroxigénszint-mérést, vércukor-, testtömeg- és testzsírszázalék-mérést, csontsűrűségmérést és egyebek mellett a vérszegénység alapszűrést is magába foglaló vizsgálatsort.
Most már az óvodákban folynak a szűrések, a tervek szerint később a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári kampuszának, majd a helyi nagyvállalatok dolgozói kerülnek sorra - tette hozzá.
Szita Károly kitért arra, az április közepén nyíló kaposvári Polgárok Házában egészségpontot alakítanak ki, amelyet 20 millió forint értékben látnak el szűrővizsgálatokhoz szükséges eszközökkel, így a vizsgálatok ott is elérhetőek lesznek.
A polgármester a szűrések fontosságára utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy az idejében felismert betegségek sikeresen gyógyíthatók.
MTI
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|
![]() Húsvéti programok SomogybanMutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. |