Kerékpárút épül Mesztegnyő és Marcali között

 - Kerékpárút létesül a somogyi Mesztegnyő és Marcali között, az 525 millió forintos beruházás szeptember végén fejeződik be - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Önkormányzat hétfőn az MTI-t.

    Azt írták: a teljes egészében európai uniós és hazai pályázati forrásból megvalósuló fejlesztés a több mint 10 kilométernyi kerékpárút építése, illetve kerékpársáv kijelölése mellett magában foglalja kerékpárparkolók elhelyezését, valamint járdák, utak felújítását is.

    A kerékpárút érinti Kelevíz települést és csatlakozik a Marcali-Kéthely, azon keresztül a kivitelezés alatt álló Kéthely-Balatonmáriafürdő kerékpárúthoz, a Balatoni Bringakörúthoz, amellyel egy térségi jelentőségű kerékpáros útvonal jön létre - tették hozzá.

    Az önkormányzat hangsúlyozta, hogy a kerékpárutak építése, ezzel együtt a kerékpárhasználat elterjedése hozzájárul a fenntartható közlekedés feltételeinek megteremtéséhez, az éghajlatváltozás mérsékléséhez, a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséhez, az élhető városi és települési környezet kialakulásához.

MTI

 

Időpont: 
hétfő, 2023, február 27 - 21:22

MAGAZIN

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyében

Az előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.

Állásajánlatok Kaposváron