Egy kiló marihuánát és 300 ecstasy tablettát találtak egy kaposvári sofőrnél

Több mint egy kilogramm marihuánát és 300 ecstasy tablettát foglaltak le a 43 éves férfitől.

 

Az ügy adatai alapján a körzeti megbízottak 2023. február 27-én kora délután közúti ellenőrzés céljából állítottak meg egy autóvezetőt Kaposváron. A férfi az ellenőrzés során izgatottan, idegesen viselkedett, ezért az egyenruhások a ruházatának átvizsgálása mellett döntöttek. Intuíciójuk nem csalt, a nadrágzsebből egy tucat kábítószergyanús tabletta került elő.


Ezt követően a nyomozók a férfi lakóhelyén házkutatást tartottak ahol további kábítószergyanús anyagokat - több mint egy kilogramm marihuánát, és 300 ecstasy tablettát -, illetve a csomagoláshoz, értékesítéshez, fogyasztáshoz használt eszközöket foglaltak le.


A nyomozás során beszerzett adatok alapján a feltételezett elkövető öt kaposvári és környékbeli személynek, köztük egy 18. életévét be nem töltött fiatalnak is értékesített a kábítószerből.

 

A rendőrök a 43 éves S. Gábort kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A fogyasztókkal szemben kábítószer birtoklása miatt folyik a nyomozás.

Időpont: 
kedd, 2023, február 28 - 19:52

MAGAZIN

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyében

Az előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.

Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltották

Jelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.

Állásajánlatok Kaposváron