Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Katona Ágnes három lány anyukája és a Palincs Játék-tér tulajdonosa is egyben.
A Bakony lábánál a Balaton-felvidék szomszédságában nőtt fel, itt tanult és dolgozott. Gyermekkorában rengeteg időt töltött nagyszüleivel és mindig áhítattal hallgatta múltbéli történeteiket, az akkori szokásokról, hagyományokról.

Hogy indult a vállalkozás, hogyan kezdődött a Palincs története?
Valahogy úgy alakult, hogy a sok-sok szülői feladat, elfoglaltság mellett egyre több lett az energiám, melyet igyekeztem olyan tevékenységekre fordítani, amivel szívesen azonosultam. Így történt, hogy városomban önkéntes feladatokat végeztem, játszóházat, iker-klubot szerveztem. Megismerkedtem a Kerekítő módszerrel, mely nagy hatást gyakorolt rám és a gyermekeimre. 6 éven keresztül mondókás, dalos foglalkozást tartottam. A játék velem maradt akkor is, amikor egy sikeres webáruházban gyermekjátékok között dolgozhattam.
Közben egy kedves barátnőmmel meséket írtunk, Varázsgömb – Fürdőkádmesék címmel terméket fejlesztettünk.
Majd, ahogy a mesében is lenni szokott, jött a nagy fordulat, amikor néhány évvel ezelőtt Szentes lett az otthonunk. Immáron négy lányom van, és elmondhatom, hogy a családunk így lett teljes.
Nem kellett azonban sokáig várni, a családom és szeretteim támogatásával előbb-utóbb a játék itt is rám talált. Mi pedig – miközben az utunkat járjuk - igyekszünk, hogy közben ne veszítsük el a gyermeki lelkesedésünket.

Mi az, amit fontosnak tartasz a munkádban?
A gyermekkoromban megélteket, igyekeztem továbbadni, melyekre a gyerekeim a mai napig értékként tekintenek vissza. Az ő visszajelzésük volt számomra a legfontosabb, olyan bíztatást és hitet adott, amely vitt és visz előre a mai napig.
Miért Palincs?
Játékboltunk a Palincs nevet viseli. Ha azt mondom, hogy: mérleghinta, libikóka? Országszerte mindenki tudja, hogy mire gondolok. A palincs is ezt jelenti, viszont érdekes, hogy csak Szentesen és Hódmezővásárhelyen ismert.
Abban egyetérthetünk, hogy a palincs szó is - mint ahogy sok más kifejezés is magyar nyelvünkben - rendkívül beszédes, és játékos csengésű.
Küldetésünk, hogy Magyarországon a lehető legtöbben megismerhessék.

Mitől különleges a Palincs?
A Palincs Játék-Tér munkatársai szeretetteljes odafigyelésére és támogató hozzáállására minden vásárlónk és érdeklődőnk számíthat.
Akár a szentesi boltunkban, akár webáruházunkban kerül velünk kapcsolatba.
Miért érdemes itt vásárolni?
Odafigyelünk a kínálatunkra. Minőségi termékeket árulunk, olyan világmárkákat, amelyek már sok-sok országban bizonyítottak. Igyekszünk az ár/érték arányban megfelelő játékokat, babatermékeket felvonultatni.
Rugalmas szállítási megoldásokat kínálunk.
BABA-MAMA
Nekünk a vásárlók elégedett véleménye a visszajelzés arra, hogy jó-e az, amit csinálunk.
Ez volt a hajtóerő akkor is, amikor eldöntöttük, hogy a webáruházunkat bővítjük a baba-mama termékekkel. Szeretnénk segíteni abban, hogy a várandósság idején és azután is minden szükséges és hasznos terméket megtaláljanak nálunk. Itt is fontos számunkra a minőség és a kedvező ár.
Azokat a márkákat választottuk, amelyek a legkeresettebbek a magyarországi piacon.
INTÉZMÉNYI KEDVEZMÉNY
Webáruházunkban az oktatási intézmények kedvezménnyel vásárolhatnak. Büszkék vagyunk arra, hogy jó néhány óvodának, bölcsődének segítettünk már nagyobb beszerzéseikben, kedvezményesen.
https://www.facebook.com/szentesijatekbolt
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|