Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Mosolyogva és könnyek közt búcsúztak Schnellbach tanár úrtól a Barcsi Széchényi Gimnázium tanulói.
Schnellbach László tanár úr több, mint 30 évet töltött az oktatási intézmény falai között, de 2023 márciusában nyugdíjba vonult - írják a gimnázium Facebook oldalán. Utolsó munkanapján apró meglepetéssel búcsúztak tőle munkatársak és diákok, ugyanis díszsorfalat álltak a folyósón és hosszan tartó vastapssal köszönték meg a tanár úr évtizedes munkáját.
1992 óta nem volt olyan széchényis diák, akit ne tanított volna média, etika, vagy magyar tantárgyból, ha mégis, akkor a sok-sok helyettesített óra folyamán találkoztak vele a fiatalok. Emellett Schnellbach László hosszú évek óta végezte könyvtárosi feladatait, felügyelte a versenyeket, rendezte a tankönyvrendelést. Ahogy pedig a videón is látható diákjai és munkatársai is nagyon szerették és becsülték a tanár urat.
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|