Ököllel estek egymásnak egy közlekedési vita miatt Siófokon

A rendőrök két férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

A Siófoki Rendőrkapitányság garázdaság miatt indított eljárást két férfi ellen, akik 2023. március 21-én 18 óra körül egy siófoki áruház parkolójában előzetes szóváltást követően ököllel bántalmazták egymást. A nézeteltérés egy közlekedési konfliktust követően alakult ki, mely során egyikük leköpte vitapartnerét, majd ordibáltak egymással, szitkozódtak, végül ölre mentek. Az eset kapcsán mindketten nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A csetepaténak a rendőrök kiérkezése vetett véget, akik a verekedőket elfogták és a rendőrkapitányságra állították elő.

 

A nyomozók a 35 éves siófoki és a 22 éves balatonvilágosi lakosokat garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Időpont: 
szerda, 2023, március 22 - 19:09

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron