Zöldhulladékot égettek, de a szomszéd ketje és egy garázs is kiégett Somogyban

Az elmúlt egy hét során többször kérték a somogyi tűzoltók segítségét, mert a hirtelen feltámadó szél következtében az égetést végző lakosok nem bírták kordában tartani a tüzet.

Lakóházak is veszélyben voltak, de akadt ahol egy garázs vált a lángok martalékává, másutt a lángok a szomszédság kertjében pusztítottak.

 

Az elmúlt napok száraz és egyre melegebb időjárása kedvezett a tavaszi munkáknak, minden bizonnyal sokan a péntek délutánt is kert rendezésre szeretnék fordítani. A nap második felében azonban megvastagszik a felhőzet, így a növényi hulladék elégetéséhez kellő körültekintésre lesz szükség. 

 

Az első és legfontosabb, amit szem előtt kell tartani, hogy csak azokon a településeken engedélyezett a zöldhulladék-égetés, ahol erről az önkormányzat rendeletet hozott. Ez a rendelet viszont csak az összegyűjtött zöldhulladék elégetésére vonatkozik, tarlót, nádast égetni tilos.

 

A Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arra kéri a kertészkedőket, hogy ha mindenképp égetéssel szeretnének megszabadulni a zöldhulladéktól, az alábbiakra figyeljenek:

 

­- A tüzet soha nem szabad felügyelet nélkül hagyni!

 

- Legyen a közelben víz vagy homok, illetve szerszám, amivel - ha feltámad a szél – a tüzet el lehet oltani!

 

- Csak akkora tüzet szabad gyújtani, amekkorát kordában tudnak tartani! 

 

- Számoljanak az ugrótűzzel! A szél ugyanis az izzó zsarátnokokat messzire repítheti, meggyújtva az erdőt, a nádast, olykor a szomszéd fa épületeit. Ezért az égetés után mindig győződjenek meg róla, hogy teljesen kialudt a tűz!

 

Kérjük, óvják saját és a szomszédjuk értékeit! 

MAGAZIN

8. lett Kaposvár a Futókörök Napján

A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.

Csónakost mentettek a Balatonból vasárnap

A mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.

Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban

54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.

Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári Fúvószenekar

Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

Baleset történt a 68-as főúton Mesztegnyőnél

Balesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.

Kutyát mentettek egy munkagödörből Pusztakovácsiban

Gödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.

Állásajánlatok Kaposváron