Metallica-albumpremier a kaposvári Kultikban

- Magyarországi mozikban is meghallgathatják a rajongók a Metallica új lemezét, a hivatalos megjelenés előtt egy nappal.

 

A 72 Seasons című anyag április 14-től érhető el, de április 13-án már lehetőség lesz megismerni a legendás amerikai csapat tizenkettedik albumát.

 

    A Metallica-lemez premierjéhez kapcsolódó mozis eseményt világszerte megrendezik, ehhez harmincegy hazai filmszínház kapcsolódik - közölte a forgalmazó Pannónia Entertainment az MTI-vel.

    A mintegy kétórás esemény április 13-án 19 órakor kezdődik, eredeti nyelven. Nem csak az új dalokat hallhatják az érdeklődők, a műsorhoz exkluzív, az együttes tagjaival készült képanyag társul. Az általános interjúkon túl kulisszák mögötti felvételek az albumról, az új dalokról, azok történetéről, arról, miként készült minden szerzeményhez videoklip is.

    A 72 Seasons anyagát a koncerthangzáshoz talán leginkább közel álló mozis Dolby Atmos 5.1 hangrendszerrel lehet a mozikban meghallgatni 24 órával a valódi megjelenés előtt. Kislemezként tavaly november óta már öt dal megjelent, április 14-től a teljes album elérhető lesz valamennyi ismert formátumban.

    Az 1981-ben alakult Los Angeles-i csapat eddig tizenegy stúdióalbumot készített, a legutóbbi, a Hardwired... to Self-Destruct 2017-ben jelent meg. A Metallica lemezei több mint 110 millió példányban keltek el világszerte. A kilencszeres Grammy-díjas Metallica első lemeze, a Kill 'Em All 1983-ban jelent meg, az akkori felállásból James Hetfield (ének, ritmusgitár), Kirk Hammett (szólógitár) és Lars Ulrich (dobok) ma is a Metallicában játszik, 2003 óta Robert Trujillo a basszusgitáros. Az együttes legsikeresebb dalai közé tartozik a One, az Enter Sandman, a The Unforgiven, a Nothing Else Matters, az Until It Sleeps, a The Memory Remains és a The Day That Never Comes.

    A zenekar eddig hat alkalommal lépett fel Magyarországon, legutóbb 2018 áprilisában a Sportarénában.

    Az április 13-i magyarországi Metallica-eseményt tizenkét budapesti mozi mellett Debrecenben, Dunaújvárosban, Egerben, Győrött, Jászberényben, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Salgótarjánban, Sopronban, Szegeden, Székesfehérváron, Szentesen, Szolnokon, Szombathelyen, Veszprémben és Zalaegerszegen rendezik meg.

MTI

Időpont: 
2023/04/13 - 19:00

MAGAZIN

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

Állásajánlatok Kaposváron