89 lakástűz volt az első negyedévben Somogyban

 

2023 első negyedévében összesen 89 lakástűzhöz riasztották a somogyi tűzoltókat.

 

Ezekben a tüzekben négyen megsérültek, füstmérgezést, valamint égési sérüléseket szenvedtek. Az első negyedévben azonban halálos lakástűz nem történt Somogy vármegyében. Tűzvizsgálati eljárás a tűz pontos keletkezési helyének, idejének és okának feltárására két esetben indult.

 

A három hónap alatt csaknem 1200 négyzetméternyi épített terület égett le, a tűz miatt több otthon lakhatatlanná vagy fűthetetlenné vált. A 89 lakástűzzel érintett ingatlan egyikében sem volt füstérzékelő, pedig ezek a tűz keletkezésekor azonnal jeleznek, amikor még van idő cselekedni. Az első negyedévi lakástüzek keletkezési helyét vizsgálva megállapítható, hogy csaknem az esetek fele a kéményben keletkezett.

 

A lakástüzek megelőzése érdekében éljünk az ingyenes kéményseprés lehetőségével, emellett évente egyszer ellenőriztessük a fűtőeszközeinket is. Ha régebben épült épületben lakunk, időközönként érdemes szakemberrel felülvizsgáltatni az otthonunk elektromos rendszerét is. Tanácsos a konyhába, hálóba és a nappaliba füstérzékelőt felszerelni a plafonra.

 

Országosan is a legnagyobb tűz Kadarkúton volt január nyolcadikán, ahol egy lakóházzal egybeépített ötszáz négyzetméteres autószerelő műhely égett teljes terjedelmében.

 

Az első negyedévben tizenhatszor riasztották szén-monoxid miatt a vármegye tűzoltóit. Az esetek során három ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést. Akkor keletkezik szén-monoxid, ha beltérben nyílt láng ég és az nem kap elegendő oxigént. A levegő-utánpótláshoz kevés, ha néha kinyitják az ablakot. Állandó és automatikus szellőzésre van szükség, ehhez az ablakokba légbevezetőt kell szerelni.

 

A balesetek viszonylag kis anyagi ráfordítással megelőzhetőek, hiszen a szén-monoxid-koncentráció emelkedését egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelő megbízhatóan jelzi. (https://katasztrofavedelem.hu/33883/szen-monoxid-erzekelok)

 

Fotó: Kadarkút ÖTP

Időpont: 
kedd, 2023, április 18 - 17:16

Állásajánlatok Kaposváron