A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
Forgalomkorlátozásokra kell számítani Kaposváron és környékén, időszakosan több helyen is módosul a közlekedés rendje a verseny biztonsága érdekében.
Az országúti kerékpáros körverseny harmadik szakasza Kaposvárról indul majd május 12-én, a 180 kilométeres etap befutója Pécsett lesz. A versenyzőket többek között szervizkocsik, mentőautók és motorosok, valamint rendőrök fogják kísérni. A kerékpárosok a rendőri biztosításra és a motoros biztosítókra hagyatkoznak, a közúti jelzéseket figyelmen kívül hagyják.
A főkapitányság értesíti a közlekedőket, hogy a forgalomterelések következtében a vármegyeszékhelyen jelentős torlódásra kell számítani a lezárt útszakaszokkörnyezetében is, és előfordulhat, hogy a közlekedő járműveknek huzamosabb ideig tartó várakozásra kell számítaniuk.
A verseny miatt a belvárosban már május 11-én este 6 órától másnap délután 3-ig nem lehet parkolni a Dózsa György utca végén és a Rákóczi téren, amely környéket május 12-én reggel 7 órától 15 óráig teljesen lezárnak.
Kérjük, hogy a verseny előtt és ideje alatt – amennyiben tehetik – az alábbi útvonalon ne induljanak útnak, vagy válasszanak más megközelítési lehetőséget:

Google térkép: https://www.google.com/maps/d/u/0/viewer?mid=18N1IjBbIXCHNdWIeEptUBASnmG...
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|
![]() Húsvéti programok SomogybanMutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. |