A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.

A 2023-as rangsor a világ egyre fokozódó nemzetköziesítési trendjét felismerve először értékelte az egyetemek aktív nemzetközi tudományos kapcsolatainak földrajzi sokszínűségét.
Ezen a téren a MATE kiterjedt és folyamatosan bővülő európai, ázsiai, afrikai és amerikai akadémiai partneri hálózatának köszönhetően kiemelten teljesített.
A kiváló rangsoreredmény annak is köszönhető, hogy jelentősen növekedett az egyetem magas idézettségű folyóiratokban megjelent tudományos közleményeinek száma, és azokat egyre többen is idézik, ami a MATE kutatásainak szélesebb elismertségét jelenti.
„Egyetemünk 2021. február 1-jei megalakulása óta kiemelt hangsúlyt fektet az oktatás-kutatás teljes megújítására, a külföldi hallgatók intenzív toborzására, a publikációs tevékenység tudatos erősítésére, és arra is, hogy minél több projektben és minél szorosabban együtt tudjunk működni a legmodernebb technológiákat alkalmazó hazai és nemzetközi stratégiai partnereinkkel. Ennek köszönhető az, hogy a MATE partnerhálózata a rangsor által vizsgált ötéves időszakban már több mint 300 intézményre terjedt ki, kutatóink pedig ez idő alatt 56 ország szakembereivel publikáltak közös tudományos eredményeket” – hangsúlyozta Dr. Gyuricza Csaba rektor.
A felsőoktatási intézményeket minősítő brit Quacquarelli Symonds (QS) március 22-én tette közzé az aktuális QS World University Rankings by Subject ranglistáját, melynek összeállításakor az agrár tudományterületen összesen 1274 egyetemet elemeztek a tudományos és munkaerőpiaci hírnév, a közlemények idézettsége, az oktatók publikációs tevékenysége és a nemzetközi kutatási háló alapján.
A magyar egyetemek közül a Debreceni Egyetem a 251-300. helyen követi a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet az agrártudományi rangsorban.
![]() 8. lett Kaposvár a Futókörök NapjánA kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.
|
![]() Csónakost mentettek a Balatonból vasárnapA mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.
|
![]() Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.
|
![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|