Kinyílnak a tűzoltóságok szertárkapui gyereknapon

Idén is megrendeik „Nyitott szertárkapuk” elnevezésű gyereknapi programot.

Nyitva lesznek  a szertárkapuk, melyeken május 28-án délelőtt 10 órától ti is beléphettek.

Összesen 390 helyszínen, az ország legtöbb hivatásos tűzoltólaktanyáján és őrsén, a csatlakozó önkormányzati és önkéntes tűzoltóságokon, kiállítóhelyeken, valamint a budapesti Tűzoltó Skanzenben várunk benneteket.

106 Hivatásos Tűzoltóparancsnokságból 91 jelezte, hogy megnyitja kapuit, továbbá a 47 Katasztrófavédelmi Őrsből 37. A Katasztrófavédelem Központi Múzeuma is nyitva lesz. 17 vármegyeszékhelyen található tűzoltóság ugyancsak várja a látogatókat.

Figyelem! A kapuk délután négykor záródnak, addig mindenki keresse fel a hozzá legközelebbi laktanyát, különben újabb egy évet kell várnia erre a lehetőségre!

Időpont: 
2023/05/28 - 10:00

MAGAZIN

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Munkában a motorfűrészek Somogyban

Lakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.

Húsvéti programok Somogyban

Mutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. 

Állásajánlatok Kaposváron