A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium fő közlekedéspolitikai célkitűzése, hogy hozzájáruljon a lakosság mobilizációjának erősítéséhez és Magyarország gazdasági növekedéséhez - mondta a közlekedésért felelős államtitkár Balatonmáriafürdőn szerdán.
Nagy Bálint a balatonmáriafürdői vasútállomás mintegy 215 millió forintból felújított épületének átadóján kiemelte: tavaly májustól szeptemberig 2 millió vasúti utazás történt a Balaton déli partján, és tekintettel az eddig eladott mintegy 360 ezer vármegye- és országbérletre, idén nagyobb forgalomra számítanak.
Nagy hangsúlyt kell fektetni az utazás minőségének javítására, a pályák, a vasúti kocsik, az állomásépületek állagmegóvására, rekonstrukciójára - tette hozzá.
Az államtitkár a balatonmáriafürdői állomásról azt mondta: az ilyen és ehhez hasonló beruházások javítják a településképet, így különösen fontosak a turisztikailag frekventált területeken.
Galácz György a település független polgármestere arról szólt, hogy a MÁV és az önkormányzat együttműködésével nemcsak a vasútállomás, hanem annak környezete is szebb lett. Utakat újítottak fel, csapadékvíz-elvezető csatornát építettek, és egyebek mellett korszerűsítették a közvilágítást is.
Szilágyi Tibor, a MÁV fejlesztési és beruházási főigazgatója beszámolt arról, hogy a vasúttársaság saját forrásból felújított, akadálymentesített, 21. századi igényeket kielégítő máriafürdői állomásán hűtött-fűtött váróterem, modern pénztár, korszerű mosdók és zuhanyzó várja az utazóközönséget.
Felidézte, az elmúlt években a déli parton megújult a teljes pályaszakasz, az északi parton Balatonfüredig villamosították a vonalat, a fejlesztések, illetve a szolgáltatási színvonal növekedésének hatására mindkét vonalon nő az utasok száma.
Hozzátette, hogy tavaly a déli partra 1,6 millióan érkeztek vonattal, számításaik szerint többen, mint autóval.
Szilágyi Tibor úgy vélte: az M7-es autópályán a nyaranta, hétvégenként tapasztalt torlódások miatt is személygépkocsi helyett érdemesebb a vasúti közlekedést igénybe venni.
MTI
Fotó: MTI/Vasvári Tamás
![]() Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gáztA vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|