A balatoni vízeresztés azonnali leállítását kérik az önkormányzatok

 - A balatoni vízeresztés azonnali leállítását kérte levélben a belügyminisztertől az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöksége és érintett települései nevében a szervezet elnöke, aki erről kedden tájékoztatta az MTI-t.

   

Lombár Gábor felidézte, a vízeresztés megkezdése után, csütörtökön a szövetség az Országos Vízügyi Főigazgatósághoz (OVF) fordult, egyeztetést, illetve a nyári turisztikai szezon védelme érdekében a beavatkozás őszre halasztását kérve.

    A kezdeti óvatos vízeresztés azonban intenzívvé vált a hétvégétől, és elkezdett csökkenni a tó vízszintje, ezért fordult most levélben a belügyminiszterhez - tette hozzá.

    Emlékeztetett arra, hogy az OVF a mélyen fekvő tóparti települések vízkiöntésektől való megvédésére hivatkozva kezdte meg a víz eresztését. A szövetség elnökének álláspontja szerint azonban ez nem valós indok, hiszen ezek a települések is abban érdekeltek, hogy megfelelő, nagy mennyiségű vízkészlettel záruljon a balatoni fürdőszezon.

    Közölte, tudomása szerint a Balaton üzemeltetési szabályzata - amelynek módosításáról nincs tudomásuk az önkormányzatoknak - úgy rendelkezik, hogy a tó 120 centiméteres szabályozási szintje feletti vízállás esetén lehet zsilipet nyitni, és vizet ereszteni. Márpedig keddre már 118 centiméterre csökkent a Balaton átlagos vízállása - hangsúlyozta.

    A belügyminiszternek elküldött levélben Lombár Gábor kitért arra, hogy a Sió-csatorna hajózhatóvá tétele és a tervezett hajófelhozatalok 15-17 centiméteres vízszintcsökkenést is okozhatnak a Balatonban, ami alacsony vízszintet eredményezhet egy csapadékszegény nyár esetén.

    Ilyen mértékű vízeresztés "hazardírozás a balatoni szezonnal, a tóval, és veszélyt jelent az idei üdülési idényre" - fogalmazott, a vízeresztés leállítása mellett azt is kérve, hogy a Sió-zsilipet ne nyissák meg, amíg az érintett önkormányzatokkal nem egyeztetnek erről.

    Több hajó - köztük a Balatoni Hajózási Zrt. 5,7 milliárd forintból elkészült két új kompja és két új katamaránja - várakozik régóta kellő vízeresztésre, hogy megnyíljon a hajóút a Balaton és a Duna között, és eljussanak a tóra a Sión keresztül. Az alacsony vízállás korábban két éven át nem tette lehetővé a zsilipnyitást.

 

MTI

 

Időpont: 
kedd, 2023, június 20 - 20:56

MAGAZIN

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

Állásajánlatok Kaposváron