A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Brillíroztak a somogyi tűzoltók a 2023. évi „TFA-FCC HUNGARY-Szombathely”, az ország legerősebb tűzoltója nemzetközi tűzoltóversenyen.
Négy somogyi tűzoltó tett tanúbizonyságot erejéről, kitartásáról és állóképességéről június 23-án emberfeletti küzdelemben, Szombathelyen. Szőke Hanna és Kiss János Bolhás Önkéntes Tűzoltó Egyesületének színeiben indultak, míg Török Eszter és ifj. Bodó László a KÖTÉL Egyesületet képviselték a nívós viadalon. Velük együtt összesen 91 versenyző állt rajthoz, valamint Horvátország, Lengyelország, Szlovákia és Ausztria sportolói.

Az indulóknak nagyon nehéz dolguk volt, hiszen a rekkenő hőséggel is meg kellett küzdeniük. A próbatételek első etapjába tizenkét méter magas állványra futottak fel a vállukon tizenkilenc kilogrammos tömlőt cipelve, majd felhúztak egy ugyanilyen nehéz tekercstömlőt, ezt követően futottak le az emelvényről. Ezután négykilós kalapáccsal ütöttek odébb egy gerendadarabot, majd az úgynevezett „C” sugárral célba is kellett lőniük. Mindezek után egy nyolcvan kilogrammos bábut húztak be a célba. Rövid szünet után jött a második versenypálya, ahol már légzőkészülék nélkül teljesíthettek. Itt egy öt kilogrammos kalapáccsal ütöttek ötven-ötven leütést, majd két, egyenként tizenöt kilogrammos súlybőröndöt vittek a kijelölt helyre. A pályát két darab „B” tömlő összetekerésével zárták. A stopper számlálója csak akkor állt meg, ha a tömlőt a kalodába bele tudták helyezni és megnyomták a piros gombot. A két pályán produkált időeredmény összegéből alakult ki a végeredmény. A női indulók néhány versenyszámban könnyítést kaptak, azonban a pályát nekik is időre kellett teljesíteniük.
Eredmények:
Férfi I. korcsoport:
2. helyezett: ifj. Bodó László - KÖTÉL Egyesület
Férfi II. korcsoport:
1. helyezett: Kiss János – Bolhás ÖTE
Nők I. korcsoport:
1. helyezett: Török Eszter – KÖTÉL Egyesület
2. helyezett: Szőke Hanna – Bolhás ÖTE
Az összesített feladatok teljesítésében abszolút legjobban szereplő magyar tűzoltó, aki 2023-ban elnyerte a vándorkupát: Kiss János lett (aki emellett még számos különdíjjal tért haza).
A versenyt legeredményesebben teljesítő férfi csapatnak:
Kiss János, ifj. Bodó László és Fegyverneki Máté alkotta trió bizonyult.
A legjobban teljesítő mix csapat címet pedig
Török Eszter, ifj. Bodó László és Fegyverneki Máté nyerte el.
Fotó: Szőke Péter - BM OKF
![]() Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gáztA vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|