Vasúti retro hétvége a Balatonnál

Kipróbálná a 70-es, 80-as, 90-es évek meghatározó utazási élményét?

Utazna ismét klasszikus, faburkolatú, lehúzható ablakos fülkés kocsival, vagy éppen forgatható ülésekben egy komfortkocsiban? Akkor jó helyen jár!

 

M41 klasszik2023-ban számos jubileumát ünnepli a magyar vasút. Az M41-es sorozatú „Csörgő” mozdonyok 50 évesek, a V43-as sorozatú „Szili” és az M61-es sorozatú „Nohab” mozdonyok 60 évesek, az Utasellátó pedig a 75. évfordulóját ünnepli. Az idei évben tervezett rendezvényeken ezen járművek, és az Utasellátó is kiemelt figyelmet kap.

 

2023-ban három alkalommal terveznek több vasútvonalra és járatra kiterjedő retró hétvégéket.

 Ezen kívül a V43 és az M41-es mozdonyok évfordulójának emlékére több vonalon is különleges szerelvényeket fognak indítani.

Július 8-án és 9-én kerül megrendezésre az idei év első balatoni retró hétvégéje. A Balaton-parti vasútvonalakon klasszikus járművekkel utazhatunk és élhetjük át újra a 70-es, 80-as és 90-es évek vasúti hangulatát. A hagyománnyá vált rendezvénysorozat ezúttal is számos újdonságot tartogat. Korábbi retró hétvégéken még nem látott személykocsik és mozdonyok mellett az üzembeállásuk 60. évfordulóját ünneplő M61-es Nohab mozdonyok lesznek a hétvége egyik főszereplői.

 

Az idei első balatoni retró hétvégén földtől elrugaszkodott újdonságokkal is kedveskednek az érdeklődőknek. A Goldtimer Alapítvánnyal közös szervezésben, a vasúti programokhoz igazodva retró repülésre is lehetőség nyílik az egykoron a MALÉV-hoz tartozó Li-2 típusú légcsavaros repülőgépén Sármellékről. A vasútállomások és repülőterek között a Volánbusz Ikarus 55 típusú ”faros” buszain utazhatunk.

 

További információk itt.

 

Időpont: 
csütörtök, 2023, július 6 - 10:30

MAGAZIN

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Állásajánlatok Kaposváron