A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Az agresszort a marcali rendőrök bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. július 5-én 16 óra körül segélyhívás érkezett, miszerint az egyik marcali autóbuszmegállóban egy nőt bántalmaznak. A fékevesztett férfi az asszonyt több alkalommal arcon ütötte, tépte a haját, valamint beleverte a fejét a buszmegálló üvegfalába, ami a környéken tartózkodókban megbotránkozást és riadalmat keltett. Végül a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget a bántalmazásnak, majd a 28 éves helyi férfit előállították a rendőrkapitányságra.
A sértett az elsődleges orvosi vélemény alapján 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rendőrök megállapították, hogy a férfi korábban már többször is bántalmazta az élettársát, ezért a nyomozók a T. Benjamint kapcsolati erőszak bűntett és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
Amennyiben bántalmazás (akár szóbeli, lelki, fizikai, szexuális erőszak) áldozata, Önnek joga van a segítségre. Ha sérelmére bűncselekményt követtek el, jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívón!
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|
![]() Húsvéti programok SomogybanMutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. |