Országos vízipisztoly csata rekordkísérlet a lenti és az igali fürdőben

Még mindig tart a nyár, ha pedig nyár, akkor víz és strand és élmények!

Melyik gyerek vagy felnőtt ne vetné bele magát örömmel egy önfeledt vízipisztolycsatába? Erre gondolva hirdette meg a Magyar Fürdőszövetség új akcióját, az országos vízipisztolycsatát tagfürdőiben, mely egyúttal rekordkísérlet is lesz. Lényege, hogy augusztus 19-én, szombaton egy időben több százan vagy akár több ezren vehetnek részt egy fergeteges vízipisztolycsatában – mindezt a 21. századi technika segítségével, online módon összekapcsolva. Országszerte 40 fürdő csatlakozott a kezdeményezéshez.

 

Közismert, hogy Magyarország páratlanul gazdag termálvizekben, ma már szinte bármerre járunk az országban, találhatunk erre a kincsre épülő fürdőket, strandokat. A Magyar Fürdőszövetség célja, hogy évről évre olyan közös programokat szervezzen, amelyek hozzájárulnak az itthoni fürdők és ezek sokszínűségének minél szélesebb körben megismertetéséhez, illetve egyáltalán a fürdőzés népszerűsítéséhez.

 

Összesen 40 fürdő csatlakozott a most első alkalommal meghirdetett, közös „Magyar Rekordkísérlet” akciónkhoz. A kelettől nyugatig, északtól délig tartó, gyakorlatilag országos lefedettségnek köszönhetően a vízipisztolycsatában részt venni kívánó vendégek elérhető közelségben találhatnak ehhez fürdőt.

 

A rekordkísérlet célértéke a Magyarországon egy időben legtöbben vízipisztolycsatát játszó fürdőzők száma. A rekordkísérlet tervezett időpontja 2023. augusztus 19. (szombat), 14 óra. 15 percen át kell a vízipisztolycsatának folyni minden helyszínen.

 

A Magyar Rekordok 22 éves történetében jelenleg a rekordot 800 résztvevővel a szigetvári fürdő tartja. A mostani kezdeményezés egyedülálló abban, hogy a telekommunikáció segítségével „egy helyszínként” egész Magyarországot jelenti majd, a résztvevők és a helyszínek száma egyaránt a rekordkísérlet tárgya.

 

A rekordkísérletet a Magyar Rekord Egyesület, mint központi szervező koordinálja, minden egyes helyszínt online módon, internetes alkalmazáson keresztül elektronikus, valós idejű kép- és hangkapcsolattal lesz összekötve.

 

Összesen 40 fürdő csatlakozott a most első alkalommal meghirdetett, közös „Magyar Rekordkísérlet” akciónkhoz:

Somogyban az alábbi helyeken vehettek részt a csatában:

Igal – Igali-Gyógyfürdő

Lenti – Lenti Gyógyfürdő és Szent György Energiapark

 

A többi fürdő listája alább olvasható: 

Abony – Abonyi városi strandfürdő

Békéscsaba – Békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdő

Budapest – Palatinus Gyógy-, Strand- és Hullámfürdő

Bük – Gyógyfürdő

Csongrád – Városi Gyógyfürdő- és Uszoda

Debrecen – Aquaticum Spa

Esztergom – Aquasziget Élményfürdő

Gyomaendrőd – Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kemping

Gyöngyös – Dr. Csépe György Uszoda és Termálstrand

Gyula – Gyulai Várfürdő Kft.

Hajdúszoboszló – Hungarospa

Harkány – Dráva Hotel Harkány

Harkány – Harkányi Gyógy- és Strandfürdő

Hatvan – Hatvan Városi Strandfürdő / Markovits Kálmán Városi Uszoda

Igal – Igali-Gyógyfürdő

Kecskemét – Kecskeméti fürdő

Komárom – Brigetio Gyógyfürdő Komárom

Kunszentmiklós – Miklóssy János Sportközpont

Lakitelek – Tősfürdő

Leányfalu – Leányfalu Termálfürdő

Lenti – Lenti Gyógyfürdő és Szent György Energiapark

Makó – Hagymatikum Gyógyfürdő

Mezőtúr – Mezőtúri Strandfürdő és Fedett Uszoda

Miskolc – Barlangfürdő

Miskolc – Selyemréti strandfürdő

Miskolc – Ellipsum Strandfürdő

Mórahalom – Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

Mosonmagyaróvár – Flexum Thermal &Spa

Nagykanizsa – Kanizsa Uszoda és Strandfürdő

Pécs – Pécs Hullám Uszoda Strand- és Gyógyfürdő Abay Nemes Oszkár Sportuszoda

Püspökladány – Gyógy- és Strandfürdő

Ráckeve – Aqua Land Termál- és Élményfürdő, Camping, Villapark

Sárvár – Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő

Szeged – Napfényfürdő Aquapolis

Szentes – Üdülőközpont

Szentgotthárd – Élményfürdő

Tiszaújváros – Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő

Tótkomlós – Rózsa Gyógyfürdő

 

Zalakaros – Zalakarosi fürdő

Időpont: 
kedd, 2023, augusztus 15 - 21:19

MAGAZIN

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

Állásajánlatok Kaposváron