Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

- Augusztus 28-án startol a MÁV utószezoni menetrendje, amely szeptember 24-ig biztosítja a sűrűbb közlekedést, átszállás nélküli eljutást több országrészből - közölte a MÁV-Start kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint Budapestről a Balaton déli partjára továbbra is óránként, felváltva indulnak a Balaton és Tópart InterCity-k, ezen felül kétóránként továbbra is közlekednek a Déli->Parti InterRégiók - valamennyi járat korszerű, FLIRT motorvonat - a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.
Tavalyhoz hasonlóan péntek és szombat éjjel az utószezonban is közlekednek a Bagolyvonatok a dél-balatoni vonalon.
A Balaton északi partján a Kék Hullám Expressz a főszezonban már megszokott menetrend szerint, gyorsvonati kocsikkal közlekedik a Déli pályaudvar és Tapolca között. Továbbá a Déli pályaudvar és Balatonfüred között az utószezonban is kétóránként indul a Vízipók InterRégió.
Mindezek mellett Szombathely és Keszthely között az utószezonban is naponta jár a Lesence sebesvonat, Győr és Keszthely között pedig a Tanúhegy sebesvonat az utószezonban hétvégi napokon közlekedik.
Kiemelték, hogy október végéig továbbra is megválthatók a Balaton24 és Balaton72 napijegyek. Ezek a termékek korlátlan számú utazásra érvényesek a Balaton körüli vasútvonalakon, a balatonfenyvesi kisvasút vonalain, valamint a Volánbusz egyes part menti járatain.
Ezen felül ősszel is megéri országbérletet vagy vármegyebérletet váltani, ugyanis a Balaton körül közlekedő valamennyi vonaton, így az InterCity, vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán is érvényesek a megfelelő helyjegy megváltásával ezek a bérletek. A 30 napon át érvényes kedvezményes országbérlet 1890 forintért, a teljesárú bérlet 18 900 forintért váltható. A vármegye- és országbérlettel rendelkezők az országbérlet.hu weboldal Balaton menüpontjából tájékozódhatnak a Balatonhoz vagy annak térségében közlekedő járatokról és a feltételekről - olvasható a MÁV-Start közleményében.
MTI
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|