Kávéfőzőt és létrát lopott Igalban, de gyorsan elfogták

Kétszer surrant be ugyanoda az igali tolvaj, másodszorra már nem járt szerencsével.

 

Az akkor még ismeretlen tettes 2023 júniusában bemászott egy igali ház udvarára, ahonnan egy alumínium létrát tulajdonított el. Szeptember 4-én visszatért a tetthelyre, ez alkalommal pedig egy kávéfőzőt és kávékapszulákat tulajdonított el, közel 50 ezer forint értékben. A rendőrök a nyomozás során azonosították és elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 35 éves helyi lakost, akit lopás vétség elkövetése miatt hallgattak ki.

 

Az Igal Rendőrőrs munkatársai az eltulajdonított értékeket megtalálták és lefoglalták, majd 2023. szeptember 5-én visszaadták a sértett részére.

Időpont: 
szerda, 2023, szeptember 6 - 15:12

MAGAZIN

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Munkában a motorfűrészek Somogyban

Lakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.

Húsvéti programok Somogyban

Mutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. 

Állásajánlatok Kaposváron