
- A rendszerváltás óta először érkezett négy új hajó a Balatonra, amelyek közül kettő összeszerelési munkálatai véget értek; a sikeres üzempróbák után megtehette első balatoni kilométereit a Tihany névre keresztelt komp és a Tomaj katamarán - tudatta a Balatoni Hajózási Zrt. közleményben az MTI-vel szombaton.
A másik két hajó összeszerelési munkálatai is rendben haladnak, a kompok előreláthatólag decemberben, a katamaránok pedig a következő hajózási szezon megkezdésekor, jövő márciusban kezdik meg szolgálatukat - fűzték hozzá.
A korszerűsítés érdekében beszerzett két új személyhajót és két kompot a komáromi hajógyárban építették meg, majd szétszerelve szállították a Balatonra júliusban.
A nyár folyamán befejeződtek a műszaki, összeszerelési és berendezési munkálatok, így a négyből már két hajó megkezdhette az álló (funkcionális)- és futópróbákat. Ennek keretében vizsgálták például a hajók úszáshelyzetét, kormányozhatóságát, manőverezési képességét, illetve a vészüzemi funkciókat is kipróbálták. A következő hetekben a további üzempróbákat hatósági szemlék és betanulási folyamat követi, valamint folytatódnak a még folyamatban lévő komp és katamarán összeszerelési munkálatai.
A kompok acélszerkezetének tömege 298 tonna, 11 kilométer elektromos vezeték, közel 4 tonna festéket használtak az építés során. A katamaránokhoz egyenként 157 tonna acél, 9 tonna hegesztési segédanyag, 14 kilométer elektromos vezetéket használtak - ismerteti közleményében a Balatoni Hajózási Zrt.
MTI
![]() A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-énJúlius 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban. |
![]() Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan másokIgazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak |
![]() Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula SomogybaKellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.
|
Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfitKis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.
|
![]() Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullásaA nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.
|
![]() Baleset történt Somogyszobon és Látrányban isBaleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.
|
![]() Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedésAz előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk. |
![]() Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok közöttKamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.
|
![]() Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiúSúlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán. |