Megdöbbentő: kilenc hónap alatt csaknem kétszáz lakástűz volt Somogyban

2023 első három negyedévében 193 lakástűz keletkezett Somogyban, néggyel több, mint 2022 első kilenc hónapjában.

 

41 alkalommal a kéményben keletkezett a tűz, de gyakori volt, hogy a konyhában, a hálóban, padláson, továbbá a tároló helyiségekben csaptak fel a lángok. A legtöbb lakástűz elektromos problémára, nyílt láng használatára, a fűtés hibáira, főzésre, vagy dohányzásra vezethető vissza. Az első három negyedévben a tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 8 lakástűz után indult tűzvizsgálat. Tavaly a lakástüzek következtében 12 ember sérült meg, két emberen pedig már nem lehetett segíteni, 2023-ban öten sérültek meg, azonban senki sem vesztette életét lakástűzben.

 

A tűzzel érintett lakások egyikében sem használtak füstérzékelőt, pedig ezek a készülékek a tűz keletkezésekor szinte azonnal jeleznek, amikor még van idő cselekedni.

 

Szeptember végéig harmincnégyszer riasztották a somogyi tűzoltó egységeket szén-monoxid miatt. Az esetek során három ember szenvedett valamilyen mértékű mérgezést.

 

A szén-monoxid színtelen és szagtalan, a levegőnél könnyebb, erősen mérgező gáz, tünetei nem feltűnőek: fejfájás, szédülés, bágyadtság. Gyanú esetén is hívja a 112-es segélyvonalat! Ha hirtelen romlik a közérzete és a közelben vízmelegítő, vagy bármilyen nyílt égésterű fűtőberendezés található, gyanakodjon! Különösen, ha a tünetek egyszerre több emberen jelentkeznek!

 

Az alábbi linken elérhető a megbízható és a vizsgálat során nem biztonságosan működő szén-monoxid-érzékelő készülékek listája:

https://katasztrofavedelem.hu/33883/szen-monoxid-erzekelok

MAGAZIN

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Állásajánlatok Kaposváron