A hét végére elkészülhet a 67-es út új négysávos szakasza

Az 67-es főúton közlekedők türelmére már nem sokáig  van szükség, ugyanis a tervek szerint már ennek a hétnek a végén átadhatják a  a 67-es út új, négysávos szakaszát  – írja a kaposvármost.hu.

A Strabag Általános Építő Kft. kivitelezésében és az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában épül a 67-es út Látrányt elkerülő szakasza, amelynek építése során a 2x1 forgalmi sávos főutat építik át 2x2 sávos, fizikai elválasztású főúttá. Ha elkészül az újabb mintegy 10 kilométer hosszú szakasz, a látrányi elkerülő út,  akkor a Balatonig gyorsforgalmi úton haladhatunk majd.

 

Addig is  terelőutakon juthatnak el céljukhoz Kaposvár irányából az M7-es és Balatonlelle, illetve Visz felé közlekedők. A forgalmat a 6713-es (a régi 67-es), vagyis Somogytúr és Látrány érintésével Balatonlellére vezető útra terelték, ahonnan a 7-es úton keresztül érhető  el az autópálya. A Visz felé közlekedők a Látrány-Visz összekötő utat használják.

 

MAGAZIN

Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a Balatonon

Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáig

A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Állásajánlatok Kaposváron