A NAV szerint jóval alacsonyabb a magyar átlagbér, mint amit a KSH számolt

A NAV által számított 285 ezer nettó átlagbér közel ötvenezer forinttal kevesebb, mint a Központi Statisztikai Hivatal által, a teljes állásban foglalkoztatottak adatai alapján számított 332,5 ezer forint.

A NAV adatai szerint a községekben 243 ezer forint a nettó átlagkereset, ami azt jelenti, hogy egy átlagos budapesti munkavállaló a falvakban élőknél 52 százalékkal több fizetést vihet haza.

 

Településtípusok szerint a legmagasabb átlagos havi nettó kereset Budapesten volt (370 ezer forint), ezt követik a megyei jogú városok (304 ezer forint), majd a városok (273 ezer forint) következtek, a legalacsonyabb érték pedig a községekben volt (243 ezer forint). A legjobb havi nettó kereset a fővárosban a II. kerületben volt (568 ezer forint), a városok közül Diósdon (436 ezer forint), a megyei jogú városok közül pedig Székesfehérváron (346 ezer forint).

 

Vármegyék tekintetében a legmagasabb érték Pest és Győr-Moson-Sopron vármegyében volt, ahol havi 315, illetve 304 ezer forintot kerestek. A legalacsonyabb kereseteket Szabolcs-Szatmár-Bereg (222 ezer forint), Békés (234 ezer forint), Nógrád (239 ezer forint) illetve Somogy vármegyében (239 ezer forint) érték el. Magyarország 19 vármegyéjéből 14-ben az országos átlag alatt volt a kereset.

 

Forrás: azenpenzem.hu, rtl.hu

Időpont: 
kedd, 2023, november 14 - 20:31

MAGAZIN

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyében

Az előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.

Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltották

Jelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.

Állásajánlatok Kaposváron