Átadták a 67-es gyorsforgalmi út északi szakaszát

 Átadták a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő 67-es autóút utolsó, mintegy 10 kilométer hosszú, 28,5 milliárd forintból épült északi szakaszát csütörtökön.

    Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium parlamenti államtitkára a somogyi Visz község közelében tartott eseményen hangsúlyozta: Magyarország a gyorsforgalmi utak tekintetében nemcsak keleti, hanem nyugati szomszédaival is versenyképes, immár 21 megyei jogú városa kapcsolódik a gyorsforgalmiút-hálózathoz. Az ország lakosságának több mint 90 százaléka 30 percnél rövidebb idő alatt elérheti valamelyik gyorsforgalmi utat.

        Hozzátette, megkezdődik a magyarországi vasúthálózat régóta várt fejlesztése is: a kormány tárgyalta és támogatásáról biztosította az erről szóló tervet, "még az év vége előtt meghatározó döntések születhetnek a kérdésben".

    Csepreghy Nándor szólt arról is, hogy a kormány 2024 tavaszán felülbírálja az 1970-es évek óta hatályban lévő KRESZ-t és "a mai sokkal jobb minőségű, 21. századi útviszonyoknak megfelelő új szabályozást terjeszt az Országgyűlés elé".

  

    Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a 67-es jelű, kétszer két sávos gyorsforgalmi út Somogy és az egész Dél-Dunántúl számára  stratégiai jelentőségű beruházás, olyan fejlesztés, amelyre a térség lakói és a rendszeresen erre közlekedők régóta vártak.

    Nemcsak a közlekedési infrastruktúra vált korszerűbbé, kényelmesebbé és biztonságosabbá, hanem erősödik a térség gazdasága, versenyképessége, tőkevonzó és jövedelemtermelő képessége, valamint a vidék népeségmegtartó ereje is.

    A politikus jelezte, hogy az általa képviselt, somogyi 4-es, Siófok központú választókörzetben 310 kilométernyi aszfaltos út építésére, illetve felújítására nyílt lehetőség az elmúlt években kormányzati támogatásokból.

    Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere utalt rá: a 67-es gyorsforgalmi út megépítésére 2015-ben a kormánynak és Kaposvárnak a Modern városok programban kötött megállapodása adott lehetőséget.

        A településvezető a gyorsforgalmi út fontosságát érzékeltetve rámutatott, az agglomerációból sokan jönnek tanulni és dolgozni a somogyi vármegyeszékhelyre, a városban munkát vállalók 54-56 százaléka nem Kaposváron él.

 

    A beruházó korábbi tájékoztatása szerint a 67-es gyorsforgalmi út teljes hossza 46 kilométer, az építése mintegy 130 milliárd forintba került. Az útnak köszönhetően Kaposvárról személyautóval fél óra alatt elérhető el az M7-es autópálya.

    Az R67-es úton akár óránkénti 110 kilométeres sebességgel is lehet haladni, és egy akusztikus burkolatjel révén Mernyeszentmiklós és Mernye között a Republic zenekar ismert slágere csendül fel a Budapest irányából Kaposvár felé a külső sávban, 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladóknak.

MTI

MAGAZIN

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Állásajánlatok Kaposváron