Füstbe ment a kémiaóra Barcson

A barcsi Széchenyi Ferenc Gimnázium kémia tantermének falán alig lehetett látni a nagy füsttől a Mengyelejev-féle periódusos rendszert, miután a vármegyei ellenőrző gyakorlat feltételezése szerint tűz keletkezett a szertárban csütörtökön. Az iskola diákjai közül hatot a tűzoltóknak kellett kimenteni.

Négy város (Barcs, Nagyatád, Kaposvár és Szigetvár) hivatásos tűzoltóit riasztották a dél-somogyi intézményhez, akiknek elsőként meg kellett győződniük arról, hogy valamennyi tanuló elhagyta-e az épületet. Az iskola második emeleti szertárában csaptak fel a lángok, és a tűz átterjedt a szomszédos terem berendezési tárgyaira is. Az emelet rövid idő alatt füstbe borult. Az elsőként kiérkező barcsi egységek átvizsgálták a tűzzel érintett szint valamennyi helyiségét, így rövid idő alatt sikerült kimenteni az épületben rekedt hat diákot. A beavatkozók több vízsugárral rövid idő alatt megakadályozták a tűz továbbterjedését, a nagyatádi magasból mentőről védősugarat szereltek a tetőszerkezet megóvására. 

 

Tompos Gábor tűzoltó alezredes, a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője értékelte az állomány felkészültségét. Úgy fogalmazott: a szimulált helyzetben is úgy teljesítették a tűzoltók az életmentést, mint azt valós esetben tenniük kell.  A tűzoltás során jól hangolták össze a feladatokat, sikerült azonos időben megszervezni az életmentést és a tűz továbbterjedésének megakadályozását. 

 

Időpont: 
hétfő, 2023, november 27 - 19:51

MAGAZIN

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyében

Az előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.

Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltották

Jelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.

Állásajánlatok Kaposváron