Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

A barcsi Széchenyi Ferenc Gimnázium kémia tantermének falán alig lehetett látni a nagy füsttől a Mengyelejev-féle periódusos rendszert, miután a vármegyei ellenőrző gyakorlat feltételezése szerint tűz keletkezett a szertárban csütörtökön. Az iskola diákjai közül hatot a tűzoltóknak kellett kimenteni.
Négy város (Barcs, Nagyatád, Kaposvár és Szigetvár) hivatásos tűzoltóit riasztották a dél-somogyi intézményhez, akiknek elsőként meg kellett győződniük arról, hogy valamennyi tanuló elhagyta-e az épületet. Az iskola második emeleti szertárában csaptak fel a lángok, és a tűz átterjedt a szomszédos terem berendezési tárgyaira is. Az emelet rövid idő alatt füstbe borult. Az elsőként kiérkező barcsi egységek átvizsgálták a tűzzel érintett szint valamennyi helyiségét, így rövid idő alatt sikerült kimenteni az épületben rekedt hat diákot. A beavatkozók több vízsugárral rövid idő alatt megakadályozták a tűz továbbterjedését, a nagyatádi magasból mentőről védősugarat szereltek a tetőszerkezet megóvására.

Tompos Gábor tűzoltó alezredes, a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője értékelte az állomány felkészültségét. Úgy fogalmazott: a szimulált helyzetben is úgy teljesítették a tűzoltók az életmentést, mint azt valós esetben tenniük kell. A tűzoltás során jól hangolták össze a feladatokat, sikerült azonos időben megszervezni az életmentést és a tűz továbbterjedésének megakadályozását.
![]() Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a BalatononMájus 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.
|
![]() Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáigA hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:
|
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|