A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei 2023. november 24-én Kaposvár és vonzáskörzetének forgalmát ellenőrizték fokozottan.
A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében az egyenruhások drónnal és civil autókkal kontrollálták a közlekedésbiztonság tekintetében legkritikusabb pontokat, valamint finn módszerrel is szondáztattak.
Az elsőként Finnországban alkalmazott intézkedés lényege, hogy a megfelelően előkészített, kijelölt leállítási helyen az összes arra közlekedő járművezetőt alkoholszondás vizsgálatnak vetik alá. Amennyiben a jármű vezetője nem ittas, úgy azonnal tovább haladhat, míg pozitív eredmény esetén az érintetteket félreállítják, velük szemben eljárás indul. Az akció ideje alatt a járőrök 440 gépjárművezetőt ellenőriztek, melynek során egyetlen sofőrnél sem merült fel az ittasság gyanúja.
A rendőröknek - többek között – az elsőbbségi szabályok figyelmen kívül hagyása, a biztonsági öv hiánya, a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata, valamint az irányváltoztatás szabályainak megszegése miatt összesen 34 esetben kellett intézkedniük. Az ellenőrzést három civil gépkocsi, öt járőrautó és egy drón segítette.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vármegye szerte tervez további, ehhez hasonló jellegű forgalom-ellenőrzéseket. Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megkerülve vezetnek!
…hogy mindenki hazaérjen!