Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

- Csepregi Éva énekes, előadóművész, a Neoton Família együttes tagjának öt évtizedes munkássága és januári életműkoncertje tiszteletére tematikus bélyeget bocsátott forgalomba a Magyar Posta Zrt. szerdán Budapesten.
Először ad ki előadóművészről személyes bélyeget a Magyar Posta Zrt.. Csepregi Éva, a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő alakja idén töltötte be 70. életévet, ennek megünneplésére 2024. január 6-án életműkoncertet ad a Papp László Budapest Sportarénában - hangzott el a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Csepregi Éva az 1972-es a Ki mit tud? tehetségkutató versenyen tűnt fel, azóta töretlenül halad előre zenei karriere, legutóbb 50 éves munkássága elismeréseként vehette át Novák Katalin köztársasági elnöktől a Magyar érdemend lovagkeresztjét.
A személyes bélyeget a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának alelnöke mutatta be szerdán. Hegmanné Nemes Sára Csepregi Évát a magyar könnyűzenei élet poplegendájának, büszkeségének nevezte. Mint mondta a Magyar Posta alapvető missziója, hogy a bélyegeken keresztül értéket képviseljen, emlékeztetve mindenkit hazánk nagyjaira, büszkeségeire.
Hegmanné Nemes Sára ismertetése szerint a szerdán forgalomba kerülő bélyeg retro arculati világot kapott. A bélyeg Benedek Imre grafikus tervei alapján készült, Tóth Ildikó arculati elemeinek és Rosta Márk fotójának felhasználásával. A bélyeghez alkalmi boríték is tartozik, valamint egyedi bélyegző, amin az Éva és az életműkoncert felirat olvasható. A személyes bélyeg ötezer példányban kerül forgalomba, 1800 forintos áron vásárolható meg a Filopostán, a Magyar Postán és a posta weboldalain.
Hegmanné Nemes Sára elmondta azt is, hogy a közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági akciójához kapcsolódva a Magyar Posta több más bélyeg mellett Csepregi Éva tiszteletére készült bélyeget is felajánlotta a jótékonysági árverésre. A jótékonysági műsort december 17-én élőben közvetíti a közmédia.
Lőrinczy György, a Postakürt Alapítvány elnöke szerint generációk nőttek fel a Neoton Família dalain. Csepregi Évát közvetlen és kedves előadónak nevezte, aki többek között természetességének is köszönheti a közönség töretlen szeretetét.
MTI
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|