Adventi kiállítás nyílt a Somogy Vármegyei Kormányhivatal Galériájában

A hagyományokhoz híven idén is adventi tárlattal zárja az évet a kaposvári Kormányhivatal Galéria.

Ebben az évben Hidasi Ágnes tűzzománc alkotásai adnak keretet a karácsonyi várakozásnak.

A Kormányhivatal Galériában nyílt kiállításon az iparművész mintegy 50 alkotása látható, amelyek legtöbbje szakrális ihletésű.

Az ünnepélyes tárlatnyitón dr. Neszményi Zsolt főispán elmondta, hogy minden évben szokás szerint az adventi tárlatok teremtik meg a hivatal falai között az ünnepre való várakozás hangulatát, az pedig külön örömteli, hogy helyi, somogyi alkotók műveit láthatják a látogatók.

A megnyitón Afangide Beáta művésztanár méltatta az iparművész munkásságát, és ajánlotta a jelenlévők figyelmébe a tűzzománc képeket.

A tárlat 2024. január 19-ig tekinthető meg a Kaposvár, Nagy Imre tér 1. szám alatti Kormányhivatal Galériában, hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között, pénteken 8 és 14 óra között.

Forrás: Somogy Vármegyei Kormányhivatal

Időpont: 
kedd, 2023, december 12 - 20:11

MAGAZIN

8. lett Kaposvár a Futókörök Napján

A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.

Csónakost mentettek a Balatonból vasárnap

A mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.

Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban

54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.

Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári Fúvószenekar

Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

Baleset történt a 68-as főúton Mesztegnyőnél

Balesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.

Kutyát mentettek egy munkagödörből Pusztakovácsiban

Gödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.

Állásajánlatok Kaposváron