Idén sem lesz fehér karácsonyunk

 Erősen szeles, de kora tavasziasan enyhe napok jönnek péntektől, szenteste napján délnyugaton  15 fok is lehet - írják az Idokep.hu-n.

Most már egyre biztosabbnak látszik, hogy az ország nagy részén idén sem lesz fehér a karácsony.A hét második felében ugyanis megerősödő nyugatias áramlással az évszakhoz képest jóval enyhébb, időnként nedves légtömegek érkeznek. 

 

Pénteken, szombaton és vasárnap így gyakran lesz majd erős, viharos a nyugatias szél, és időszakos esőre, záporokra is számíthatunk, a télies hőmérsékleteknek pedig nyoma sem lesz. Éjjelente is csak kevés helyen fordulhat elő gyenge fagy, napközben pedig többfelél elérjük, meghaladjuk majd a 10 fokot, sőt délnyugaton vasárnap a 15 fokot is megközelíthetjük.

 

A hegyekben még meglévő hótakaró is várhatóan elolvad az ünnepekre így egyre kisebb az esélye annak, hogy fehét legyen a karácsony.

 

Forrás: 

https://www.idokep.hu/hirek/iden-sem-lesz-feher-karacsonyunk

MAGAZIN

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Munkában a motorfűrészek Somogyban

Lakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.

Húsvéti programok Somogyban

Mutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. 

Csendesült a szélvihar Somogyban

Kilenc alkalommal kérték a somogyi tűzoltók segítségét hétfőn a vihar okozta károk felszámolásához.

Állásajánlatok Kaposváron