Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
- Új jegystruktúrát vezet be március 1-jétől a helyi járatú autóbuszközlekedésben és még az idén megkezdi autóbuszai cseréjét Kaposvár - közölte Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester a somogyi vármegyeszékhelyen pénteken.
Ismertetése szerint Kaposvár-kártyával a 65 év alatti kaposvári nyugdíjasok, valamint a 6-14 év közötti kaposvári és a városban tanuló diákok egy vonaljegy áráért, azaz 315 forintért vásárolhatnak havi nyugdíjas-, illetve tanulóbérletet.
A mintegy 8 ezer embert érintő lépéstől azt várják, hogy többen veszik igénybe a tömegközlekedést - tette hozzá Szita Károly.
A polgármester közlése szerint Kaposváron jelenleg mintegy 19 ezren utazhatnak térítésmentesen a helyi járatokon. Ők a 65 év felettiek, a 6 év alatti lakosok, a kismamák, a fogyatékkal élők és kísérőik.
Szita Károly szólt arról, hogy megkezdődik a város 2015-ben vásárolt, sűrített földgázzal, biogázzal üzemelő autóbuszflottájának cseréje. A már forgalomba állított kettő mellé - első körben még 2024-ben - további 17 elektromos hajtású jármű beszerzését tervezik - mondta a politikus.
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|